Államfőválasztás 2024

Hrabko: Még mindig módosíthatja döntését Zuzana Čaputová
Zuzana Čaputová államfő a jövőben még módosíthatja azt a döntését, hogy nem indul a jövő évi államfőválasztáson, például ha gyökeresen megváltozna a politikai helyzet – jelentette ki a TASR TV-ben Juraj Hrabko publicista.

Többen fontolgatják, hogy indulnak az államfőválasztáson
Nem csak Ivan Korčok személyével kapcsolatban merült fel, hogy elindulna az államfői posztért. Robert Mistrík például már korábban elismerte, érdeklődik a jelöltség iránt, de ezzel kapcsolatban a szeptemberi előre hozott parlamenti választás után nyilatkozik majd.

Elindulhat az államfőválasztáson Ivan Korčok
Ivan Korčok kilátásba helyezte, hogy elindul a 2024-es államfőválasztáson. A volt külügyminiszter elmondta, arra számított, hogy Zuzana Čaputová ismét megpályázza az államelnöki posztot.

Néhány héten belül eldől, indul-e ismét Zuzana Čaputová az elnöki posztért
Zuzana Čaputová államfő néhány héten belül bejelenti, hogy indul-e ismét az államfői posztért - mondta a köztársasági elnök a Szlovák Nemzeti Színházban tartott hétfő esti beszélgetésen.