Alkotmánymódosítás
Róbert Dobrovodský ombudsman élesen bírálta a közelmúltban elfogadott alkotmánymódosítást
Róbert Dobrovodský ombudsman élesen bírálta a közelmúltban elfogadott alkotmánymódosítást, emlékeztetve, hogy a parlamenti képviselőket már júniusban figyelmeztette a lehetséges problémákra.
A kormánykoalíció az első olvasatban mintegy húsz ellenzéki javaslatot utasított el
A kormánykoalíció az első olvasatban mintegy húsz ellenzéki javaslatot utasított el kedden a parlementben. Sikertelen volt a KDH próbálkozása is.
Péntekre halasztották az alkotmánymódosításról szóló szavazást
Csütörtökön 17 óra után a parlament megszavazta, hogy rendkívüli módon pénteken is szavazhatnak a képviselők, és az alkotmánymódosításról szóló voksolást péntek 11 órára halasztották.
Ha titkosított lesz az alkománymódosítás megszavazása, a Slovensko mozgalom nem vesz részt rajta
Ha titkosított lesz az alkotmánymódosításról szóló szavazás, akkor a Slovensko mozgalom képviselői nem vesznek részt rajta - jelentette ki a párt nevében Rastislav Krátky.
Kolíková: Az alkotmánymódosítás támogatása a nemzetközi kötelezettségeink tagadása
Mária Kolíková, az SaS parlamenti képviselője szerint a kormány által beterjesztett alkotmánymódosítás nem viszi előre Szlovákiát, és aki megszavazza, az az Európai Unióval és a nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel megy szembe.
Titkos szavazás lehet csütörtökön a parlamentben az alkotmánymódosításról
Ján Ferenčák, Hlas-os képviselő szerint titkos szavazás is elképzelhető a kormány alkotmánymódosítási tervezetéről. Erről újságíróknak beszélt a parlamentben.
Kormányfő: Az alkotmánymódosításról csütörtökön szavaz a parlament, nincs ok a halasztásra
A parlament csütörtökön 17 órakor biztosan szavazni fog a kormány alkotmánymódosítási javaslatáról. Ezt Robert Fico (Smer) miniszterelnök jelentette be sajtótájékoztatóján. Úgy véli, hogy nincs ok a szavazás elhalasztására.
Velencei Bizottság: Homályos a szlovák alkotmánymódosítási terv
A Velencei Bizottság szerdán felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovák kormány által előterjesztett alkotmánymódosítási javaslatban, amelyről a parlament csütörtökön szavaz, vannak olyan homályos és általános megfogalmazások, amelyek önkényes értelmezés és alkalmazás kockázatát hordozzák magukban.
Sikertelen alkotmánymódosítás és sarkos kerekasztal beszélgetés
Csúszik az alkotmánymódosítás, nem lett meg a szükséges kilencven képviselői szavazat.
A miniszterelnök bízik benne, hogy szeptemberben jóváhagyják az alkotmánymódosítást
Robert Fico miniszterelnök bízik benne, hogy a parlament szeptemberben jóváhagyja a Szlovák Köztársaság Alkotmányának módosítását.