adózás

Már csak pár napunk van az ingatlanadó bevallására
Január végével eleget kell tennünk az első adókötelezettségünknek a 2024-es évben. Ez érinti a kisvállalkozókat és az alkalmazotti vagy egyéb státuszban lévőket is, persze csak ha teljesítik a vonatkozó törvényi feltételeket.

Ügyfélbarát intézkedést vezet be jövőre a pénzügyi igazgatóság Szlovákiában
Az adóhivatal enyhít a bírságokon.

Elkezdődött Andrej Kiska volt államfő pere
A Poprádi Járásbíróságon kedden kezdődött el Andrej Kiska volt államfő, a Za ľudí alapítójának pere a KTAG cég adózási ügyében – erősítette meg Ivana Petrufová, az Eperjesi Kerületi Bíróság szóvivője.

Az adónk két százaléka felett mi rendelkezhetünk
Az adónk két százaléka felett mi rendelkezhetünk, mégpedig úgy, hogy azt felajánlhatjuk különféle nonprofit vagy civil szervezeteknek.

Az ukrán állampolgároknak is adóbevallást kell tenniük, ha Szlovákiában tartózkodnak
Az adóbevallásukban fel kell tüntetni az elérhetőségeket.

Ismét itt az adóbevallás leadásának ideje
Bő három hetünk van, hogy leadjuk az adóbevallásunkat. Ismét március, ismét itt az adóbevallás elkészítésének az ideje, mint a magán, mint a jogi személyek számára. Az ilyenkor általánosan örök kérdés: kell-e nekem adóbevallást készítenem?

Digitalizációra készül az adóhivatal
Az adóhátralékot ezekután bankkártyás utalással is törleszthetik az adózók.

Büntetésben részesülnek az adóelőlegről megfeledkezők
A pénzügyi felügyelet olyanokat is megbírságol, akiket a megbízhatóságukról is értesít.

Életbe lépett az adóbónusz
Több adóügyi kötelezettség is aktuálissá válik ebben az időszakban.

Tüntetéseket váltott ki Budapesten az új kata-törvény
A demonstrálók budapesti hidakon bénították meg a forgalmat.