Podcastok
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két friss fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
-
Ki mossa le a hatuma gyalázatot?
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újvidéki tragédia évfordulójáról, a kárpátaljai magyarok életéről a háború árnyékában és a NER hatumáiról.
Tovább
A szombati felvonulás után vasárnap ér véget a kassai Pride
Vasárnap ér véget a kassai Pride rendezvénysorozat. A szervezők elmondása szerint ma a belváros utcáin zajló felvonulással azt ünneplik, hogy "minden ember egyedi".
Az SaS azt javasolja, hogy a gyermekbetegeknek joguk legyen kísérő személyhez
Az ellenzéki SaS párt azt javasolja, hogy a kiskorú betegek számára vezessék be a kísérő jelenlétének jogát az egészségügyi ellátás során.
Az SNS törvényjavaslatot nyújtott be az állami szimbólumok védelmére
A koalíciós SNS törvényjavaslatot nyújtott be a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (SR) közelgő szeptemberi ülésére, amelynek célja az állami szimbólumok védelmének megerősítése.
Pellegrini az SzNF hőseire emlékezett
Az aranyosmaróti (Zlaté Moravce) járásban található Kisaranyos (Zlatno) községben található SzNF (SNP) emlékműnél történő koszorúzással ma elkezdődött a Kisaranyos - Kicő (Skýcov) turista menet 36. évada. A Szlovák Köztársaság elnöke, Peter Pellegrini a többi résztvevővel együtt indult el a 12 kilométeres útvonalon.
Felfüggeszti kampányát Robert F. Kennedy
Trumpot támogatja.
Felújítják a galántai reneszánsz Esterházy-kastélyt
Galántán a reneszánsz Esterházy-kastély felújítását tervezik, amelyet Esterházy Ferenc építtetett körülbelül 1600-ban. A felújításra az Interreg Magyarország-Szlovákia program keretében kerül sor. A TASR-t Kilácskó Mária, a város szóvivője tájékoztatta.
Hogyan tudnak beilleszkedni az ukrajnai menekültek?
Az Integrációs Fórum 2024 elnevezésű rendezvény kapcsán beszélgettünk.
Késes támadás történt egy németországi fesztiválon
Legalább három embert megölt és többeket megsebesített egy késes támadó a Németország észak-nyugati részén lévő Solingenben.
Az ŠTS elutasította Juraj C. kérelmét a Fico elleni merénylet ügyében
A Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) előkészítő eljárását vezető bíró pénteken elutasította Juraj C. gyanúsított előzetes letartóztatásból való szabadlábra helyezésének kérelmét a Robert Fico (Smer-SD) kormányfő ellen elkövetett merénylet ügyében.
Šimečka: A családom elleni támadás elterelő hadművelet és bosszú
A PS elnökének és a parlament alelnökének a családja elleni támadás elterelő hadművelet és bosszú az ellenzéki tevékenységért – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke Robert Fico (Smer-SD) kormányfő kijelentéseire reagálva.