Podcastok
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két friss fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
-
Ki mossa le a hatuma gyalázatot?
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újvidéki tragédia évfordulójáról, a kárpátaljai magyarok életéről a háború árnyékában és a NER hatumáiról.
-
„Mivan most?“ – Látogatóban a dunaszerdahelyi NFG-ben
Izgalmas programkavalkáddal várja ősszel az odalátogatókat Csallóköz kultikus klubja.
Tovább
Izrael szerint három hónapal ezelőtt célzott légicsapásban megölt három Hamász-vezetőt Gázában
Az izraeli hadsereg szerint az áldozatok közt volt Rávvi Musztafa, a Hamász gázai miniszterelnöke, valamint Szaméh al-Szírádzs és Számi Óudéh, a szervezet biztonsági vezetői.
Az államfő szerdán aláírta a Kisebbségi Kulturális Alap költségvetésének emelésére vonatkozó módosításokat
Peter Pellegrini államfő szerdán aláírta a temetkezési hozzájárulás összegének emelkedésére vonatkozó módosítást. Ennek értelmében az 80 euróról 200 euróra emelkedik. A változás célja, hogy jobban igazodjon a jelenlegi gazdasági körülményekhez. Az új jogszabály a jövő év elejétől lesz hatályos.
Az uniós főképviselő támogatásáról biztosította az ENSZ-főtitkárt
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön támogatásáról biztosította Antonio Guterrest, miután Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt.
Azonnali tűzszünetet sürget a libanoni kormányfő
Libanonnak azonnali tűzszünetre van szüksége Izrael és a Hezbollah síita milícia között – jelentette ki Nadzsib Mikáti ügyvezető libanoni kormányfő.
Tankó Vilmos belép a Progresszív Szlovákia frakciójába
Tankó Vilmos képviselő a Progresszív Szlovákia frakciójának tagja lesz – jelentette be Michal Šimečkával, a párt elnökével tarott közös sajtótájékoztatóján.
Konszolidációs csomag, és minden, ami változik
Csütörtökön zöld lámpát kapott a parlamentben a szlovák közvéleményt hetek óta foglalkoztatót intézkedéscsomagról.
Kevés és egyre kevesebb a rendőr Szlovákiában
Sem a lakhatási támogatás, sem a toborzási díj, sem pedig az 5000 eurós stabilizációs juttatás nem járul hozzá ahhoz, hogy elegendő számú rendőr maradjon az állományban.
Matúš Šutaj Eštok ismét elítélte a miniszterelnök elleni merényletet támogató kijelentéseket
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter ismét elítélte a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet jóváhagyását. Felhívta a figyelmet egy J. K. monogramú férfi tevékenységére.
Orosz kézre került Vuhledar
Nem moszkvai propaganda, hiszen Ukrajna is elismerte: behatoltak az orosz csapatok Vuhledarba, egy fontos ukrán logisztikai csomópontba.
Fico beperelte az Aktuality főszerkesztőjét
100 ezer euró kártérítést követel a kormányfő.