Podcastok
-
Mindenkinek a maga érdemkeresztje
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) előtt a Beneš-dekrétumok ügye, lezajlottak a március 15-i ünnepi események, átadták a magyar állami kitüntetéseket és gőzerővel folyik a kampány Magyarországon.
-
Jonatán, a zenélő almafa – Csintalan Márk tartalmas pályája
Nyolcadikán született. Talán pont ezért ragaszkodik a nyolcas számhoz. Az edzőteremben nyolcszor végzi el az egyes feladatokat, és eddigi mindkét szólólemeze nyolc-nyolc dalt tartalmaz.
-
Óvodakötelesség gyerekszemmel 5.
Az óvodapedagógusok szerepéről az intézményeinkre váró reform tükrében.
Tovább
Szakorvos: A fiktív betegek miatt most a jogosultak is pórul járhatnak
A munkaügyi tárca komoly sikereket ért el a fiktív táppénzen lévőket illető új jogszabályainak alkalmazásával.
METRANS: Végre lépés történt a halálos kereszteződés átalakítása ügyében
Évek óta várat magára a Dunaszerdahely határában lévő kereszteződés biztonságossá tétele.
Megkezdte történelmi űrmisszióját a második magyar űrhajós, Kapu Tibor
Magyar idő szerint 8 óra 31 perckor sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor, a második magyar űrhajós, a HUNOR-program kutatója. A startot a floridai Kennedy Űrközpontból hajtották végre egy Falcon 9 rakétával, a fedélzeten a SpaceX Crew Dragon űrhajóval, az Axiom-4 nemzetközi kereskedelmi misszió részeként.
A Fehér Ház megerősítette: ismét találkozhat Donald Trump és Volodimir Zelenszkij a NATO-csúcson
A Fehér Ház megerősítette, hogy Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozhatnak a hágai NATO-csúcstalálkozó margóján – írja az MTI.
Nyitra megye elutasítja az SaS vádjait a pályázatok átláthatóságával kapcsolatban
Az SaS párt felszólította a Legfőbb Ügyészséget és az Állami Számvevőszéket, hogy ellenőrizzék a Nyitra megyei pályázatokat, miután a Gemma építőipari cég többször is nyert közbeszerzéseken.
Donald Trump megerősítette: érvényben marad a tűzszünet Izrael és Irán között
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy a tűzszünet továbbra is érvényben van Izrael és Irán között, noha mindkét fél megsértette azt.
Szlovákia feltételekhez köti az újabb uniós szankciók támogatását Oroszország ellen
Szlovákia nem támogatja az Európai Unió 18. oroszellenes szankciós csomagját, ha nem rendezik a REPowerEU energiaügyi kezdeményezés kérdését – jelentette ki ma Robert Fico miniszterelnök.
350 millió euróból korszerűsítik a digitális iskolai infrastruktúrát
Az oktatási minisztérium (MŠVVaM) keretszerződéseket írt alá a digitális iskolai infrastruktúra fejlesztésére hat megyében, négy beszállítóval.
Elkezdődött a NATO-csúcs, Volodimir Zelenszkijt kizárták az egyeztetésekből
Ma Hágában megkezdődött a NATO-csúcstalálkozó, amelyen 32 tagállam és az Európai Unió vezetői vesznek részt. Idén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem kapott meghívást a hivatalos egyeztetésekre, csak a holland királyi pár díszvacsoráján lehet jelen.
Károlyfalu visszakapja a közbeszerzési bírságot
Károlyfalu önkormányzata jogerősen visszakapja a csaknem 73 ezer eurós bírságot, amelyet a Dubček Alapiskola felújításával kapcsolatos közbeszerzési szabálytalanságok miatt szabott ki rá a Közbeszerzési Hivatal.