Podcastok
-
Győzelmek napjai
A HaTuMa legújabb adásában szó esett a romániai elnökválasztás első fordulójának eredményéről, a moszkvai Győzelmi-parádéról és a szerb egyetemisták követeléseiről.
-
Elsős leszek
A Pátria Rádió oktatási műsora.
-
Határ a csillagos üvegplafon
A HaTuMa podcast legújabb adásában szó volt a független határon túli sajtó helyzetéről, a romániai elnökválasztás kampányidőszakának végéről és Orbán Viktor szlovákiai útjáról.
Tovább

Operett és opera – klasszikusok más közegben
Klemen Terézia kultúraszervező, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke volt Gasparik Maja vendége a Nappaliban.

Újabb Győr-Moson-Sopron megyei marhatartó telepen igazolták a száj- és körömfájás jelenlétét
A betegség jelenlétét agy István, Magyarország agrárminisztere erősítette meg.

A finn televízió eddig nem látott felvételeket közölt a Robert Fico elleni merényletről
A finn YLE televízió egy 50 perces dokumentumfilmben korábban nem publikált felvételeket sugárzott a tavalyi Robert Fico miniszterelnök elleni merényletről.

Igor Slanina indul az STVR vezérigazgatói posztért
Igor Slanina bejelentette, hogy indulni kíván a Szlovák Televízió és Rádió (STVR) vezérigazgatói posztjáért.

Kétszáztíz éve született Rómer Flóris
A Pozsonyban született polihisztort gyakran a magyar régészet atyjának nevezik.

Aránytalanul nehéz terheket ró a civil szervezetekre a „civil törvény”cim
A szlovák parlament elfogadta a törvényt, amely jelentős adminisztratív terheket ró a civil szervezetekre, polgári társulásokra és alapítványokra.

Miért ne vigyünk haza ajándékba nyuszit Húsvétkor?
Húsvét környékén sokan gondolják jó ötletnek, hogy élő nyulat ajándékozzanak – főleg gyerekeknek.

Keményen üzenet Washingtonból: Európának függetlenednie kell az Egyesült Államoktól
Az utóbbi napokban nagy visszhangot váltott ki J.D. Vance amerikai alelnök nyilatkozata, amelyben gyakorlatilag azt mondta: Európának ideje lenne végre felnőnie, és nem az Egyesült Államok biztonsági ernyője alatt élnie.

15 hónapja nem volt ilyen magas az infláció
Márciusban éves összehasonlításban 4 százalékos volt az infláció, ami a legmagasabb érték az elmúlt 15 hónapban, tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

Szerdán a civil szervezetekről szóló törvény elfogadásával fejeződött be a parlament ülése
A napirendi pontokat májusra halasztották.