Podcastok
-
Téli hangulat a tavasz küszöbén – Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér újra A Dalban
Olivér elmondása szerint a Régi szép mesék című szerzeményben hallható „hull a hó” nem feltétlenül havazást jelent, hanem egy metafora, ami tökéletesen beleillik a szövegkörnyezetbe.
-
Kusturica azt üzente
Nem indul eljárás a Beneš-dekrétumokat megkérdőjelező személyek ellen, de Magyarországon a kampány már teljes erővel dübörög.
-
„Egész életem reménykedéssel telt”
Beszélgetés Dobos Évával, Dobos László Kossuth-díjas író özvegyével.
Tovább
Kaliňák szerint fájdalmas, de szükséges a védelmi kiadások csökkentése
Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter jelentős mértékű védelmi költségvetés-csökkentésre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, tárcavezetői pozícióból nem elégedett a döntéssel, ugyanakkor megérti, hogy a kormánynak takarékoskodnia kell.
Fico szerint a költségvetés elfogadása a koalíció stabilitását bizonyítja
Robert Fico szerint a kormánykoalíció stabilitását mutatja, hogy 79 képviselő szavazta meg a jövő évi állami költségvetést, köztük a koalíciós pártok és Rudolf Huliak független képviselő is.
Akár havi 200 eurós támogatásban részesülhetnek az egyedülálló szülők
A munka-, szociális és családügyi minisztérium új projektet indít az egyedülálló szülők támogatására, amelynek célja, hogy segítsen ennek a társadalmi csoportnak talpra állni új élethelyzetükben – jelentette be Erik Tomáš (Hlas-SD) munkaügyi miniszter.
Czagler Zsuzsa: „Ha tudom, mi az élet értelme, akkor mitől félek?”
Japánban úgy tartják, hogy az ikigai az a hajtóerő, ami reggelente felkelt az ágyból.
Robert Fico jogi képviselője szerint Juraj Cintula terrorista nem áldozat, Cintula ügyvédje fellebbezni fog
Robert Fico miniszterelnök jogi képviselője, David Lindtner üdvözölte a speciális büntetőbíróság ítéletét, amely 21 év börtönre ítélte Juraj Cintulát a miniszterelnök elleni tavalyi támadás miatt.
A parlament jóváhagyta a jövő évi állami költségvetést, a hiány 4,1 százalék lesz
A szlovák parlament elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 4,1 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol. A bevételek 27,8 milliárd, a kiadások 33,5 milliárd eurót tesznek ki, így az államháztartás hiánya csaknem 5,8 milliárd euró lesz.
Farkas Gábriel: „Az előadásom és a közönség reakciója a kettőnk közös terméke”
Farkas Gábriel zenész, jazzénekes, színész és festőművész volt Ficza János beszélgetőpartnere egy budapesti kávézóban augusztus végén.
Elhalasztották Rubio és Lavrov találkozóját
Egy Fehér Ház-tisztviselő szerint a várva várt Rubio–Lavrov-találkozót egyelőre elhalasztják.
Terrorista támadás miatt 21 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság Juraj Cintulát
Az ítélet még nem jogerős.
Jana Maškarová tíz hónap után hivatalosan is országos rendőrfőkapitány lett
A belügyminiszter nevezte ki a parlament védelmi bizottságának nyilvános meghallgatása után.