Podcastok
-
Óvodakötelesség gyerekszemmel 5.
Az óvodapedagógusok szerepéről az intézményeinkre váró reform tükrében.
-
Szűkebb pátriám: Tornalja és a Baglyos
Bárczi Zsófia egyetemi oktató és író
-
Harmadszorra sikerült – a Kingfishers A Dalban
„A Szórakozni megmutatja, milyenek vagyunk. Nagy kontrasztok jellemzik, vannak benne rockos és lírikus részek” – mondja Benko Reinold Krisztián.
Tovább
A gyalogosokra nem vonatkozik a 6 km/h-s sebességhatár
A nemrég elfogadott, óránkénti hat kilométeres sebesség korlátozás a járdán nem vonatkozik a gyalogosokra– közölte Lea Vilhanová, a rendőrség országos elnökségének szóvivője.
Nemzetközi nap az újságírók ellen elkövetett bűncselekmények büntetlensége ellen
Az ENSZ Közgyűlése 68. ülésszakán elfogadta azt a határozatot, amely alapján november 2-át „az újságírók ellen elkövetett bűncselekmények büntetlenségének megszüntetése nemzetközi napjává” nyilvánították.
A kisebbségi kormánybiztos üdvözli akétnyelvű közlekedési táblák megjelenését
A szlovák kormány nemzetiségi kisebbségekért felelős megbízotti hivatala üdvözli, hogy egyre több helyen jelennek meg kétnyelvű közlekedési táblák az országban.
Autonómia-tervezet Nyugat-Szaharára
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken elfogadta az Egyesült Államok által benyújtott határozatot, amely támogatja Marokkó autonómiatervét Nyugat-Szaharára vonatkozóan – mint a térség számára leginkább megvalósítható megoldást.
A kormányhivatal szerint a miniszterelnök nem ellensége a sajtószabadságnak
A szlovák kormányhivatal élesen visszautasította, hogy Robert Fico miniszterelnök felkerült a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadságot korlátozó politikusainak listájára.
Azonosítatlan holttesteket adtak át az izraeli hadseregnek
A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsága három azonosítatlan holttestet adott át az izraeli hadseregnek a Gázai övezetből – közölték izraeli katonai források, akik szerint nem valószínű, hogy túszok maradványairól van szó.
Korlátozták az újságírók mozgását a Fehér Házban
Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja pénteken megtiltotta az újságíróknak, hogy előzetes engedély nélkül belépjenek a Fehér Ház sajtóosztályának egy részébe, azzal az indokkal, hogy védelmet kell biztosítani az „érzékeny anyagok” számára.
Jogelenes az élelmiszersegélyek leállítása az USA-ban
Egy Massachusetts állambeli amerikai szövetségi bíró jogellenesnek minősítette, hogy a kormányzati leállás miatt szüneteltessék az élelmiszersegély-programot.
Alkotmányellenes lenne, ha a köztársasági elnök aláírná a hazárdjátékról szóló törvényt
Peter Pellegrini köztársasági elnök egyelőre nem írta alá a hazárdjátékokról szóló törvénymódosítást, mivel annak hatálybalépési dátuma – 2025. október 27. – már nem tartható.
Történelmet írtak a Sportfanatic extrém úszói
Pék Dezső és Plavec Péter első közép-európai sportolókként átúszták a Malawi-tavat.