Podcastok
-
Téli hangulat a tavasz küszöbén – Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér újra A Dalban
Olivér elmondása szerint a Régi szép mesék című szerzeményben hallható „hull a hó” nem feltétlenül havazást jelent, hanem egy metafora, ami tökéletesen beleillik a szövegkörnyezetbe.
-
Kusturica azt üzente
Nem indul eljárás a Beneš-dekrétumokat megkérdőjelező személyek ellen, de Magyarországon a kampány már teljes erővel dübörög.
-
„Egész életem reménykedéssel telt”
Beszélgetés Dobos Évával, Dobos László Kossuth-díjas író özvegyével.
Tovább
Szombaton egyeztetnek az EU vezetői az ukrajnai helyzetről a G20-csúcson
Az európai vezetők szombaton találkoznak a G20-csúcs keretén belül Johannesburgban, hogy közösen tárgyaljanak az ukrajnai helyzetről, miután Kijev megkapta az Egyesült Államok béketerv-javaslatát.
A NATO nem kommentálta az amerikai béketervet, de Trump erőfeszítéseit kulcsfontosságúnak tartja
A NATO nem kívánta közvetlenül kommentálni az Egyesült Államok új ukrajnai béketervét, de a szövetség szerint Donald Trump elnök erőfeszítései kulcsfontosságúak a tárgyalásos megoldáshoz.
A KDH szerint téved az Európai Bizottság az alkotmány ügyében
A KDH szerint súlyos tévedés, hogy az Európai Bizottság megpróbálja megkérdőjelezni a szlovák alkotmány egyes rendelkezéseit.
Jana Vaľová a Smer tagja marad
Jana Vaľová (Smer-SD) lemondott parlamenti mandátumáról, de a TASR hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy továbbra is a párt tagja marad.
A szlovák kormány támogatja az amerikai béketervet, nyilatkozta Robert Fico
A szlovák kormány támogatja az ukrajnai háborút lezáró amerikai béketervet, ha azzal Ukrajna is egyetért – jelentette ki Robert Fico kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján.
LOZ: Több százmillió euró tűnhet el az egészségügyből – azonnali kormányzati lépésekre van szükség
Az Orvosszakszervezeti Szövetség rendkívüli kormányülést követel az Állami Számvevőszék áprilisi megállapításai miatt, amelyek súlyos problémákat tártak fel az egészségügy finanszírozásában.
Büvülnek a Balti-tengernél állomásozó lengyel fegyveres erők jogkörei
Lengyelországban a parlament alsóháza jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a Balti-tenger térségében szolgáló haditengerészeti és határőrségi erőket, hogy akár fegyverrel is megvédjék az ott található létfontosságú infrastruktúrát.
Eddig semmi olyat nem láttam, ami kompromittálná Miroslav Lajčákot – mondta a miniszterelnök
Jövőhéten döntennek arról, hogy menesztik-e a szlovák diplomácia volt vezetőjét a miniszterelnöki tanácsadói posztjáról.
A béketervnek valódi és méltóságteljes békét kell biztosítania
Ukrajna foglalkozik az Egyesült Államok által készített béketervvel - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Németország, Nagy-Britannia és Franciaország vezetőivel értekezett.
„A Jókai volt az álmom” – A Páholy vendége Finta Viktória
A Komáromi Jókai Színház új dramaturgjával eddigi legnagyobb szakmai sikereiről és célkitűzéseiről is beszélgettünk.