Podcastok
-
Szolgálat idehaza és szerte a világban
Gajdoš Pál atya útja nem volt egyenes, de végül a papi hivatás és a szolgálat felé vezette – legyen szó falusi plébániáról, sérült emberekről vagy tanzániai szegény gyermekekről.
-
Civil kontroll az etnikai autokráciákban
A HaTuMa jubileumi, kétszázadik része.
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
Tovább
Új projektjében a digitális készségek fejlesztésére koncentrál a szaktárca
Több mint 150 ezer diák részesülhet abból az uniós alapokból, amelyet notebook vagy billentyűzetes táblagép vásárlására hozott létre a szaktárca.
2020-as szintekre zuhanhatnak vissza a lakásárak.
Az előrejelzések szerint az emelkedő kamatlábak visszafogják majd a keresletet
Elnézést kért a brit elhárítás vezetője a 2017-es manchesteri robbantás kapcsán elmulasztott felderítési lehetőségekért
A 2017-es manchesteri robbantásos merénylet kapcsán folytatott vizsgálat vezetője, Sir John Saunders - a londoni felsőbíróság nagytekintélyű nyugalmazott tanácsvezető bírája - úgy fogalmazott: az MI5 a feltárt adatok szerint „komoly lehetőséget szalasztott el” a merénylet megakadályozására.
Sztrájkot hirdetett a görög vasutas szakszervezet a vonatszerencsétlenség miatt, amelyben legalább 57-en meghaltak
Az érdekképviseleti szervezet szerint a kormány többszöri kérésre sem volt hajlandó javítani a biztonsági előírásokon.
A ZMOS szerint az állam megsérti az alkotmányt az önkormányzatokkal szemben
Az önkormányzatoknak a parlamentben elfogadott törvénymódosítások következményeit is saját költségvetésükből kellene finanszírozniuk.
A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs
Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön.
Az EU belügyi biztosa szerint egymillió ukrán menekült már belépett az EU munkaerőpiacára
A munkaképes korú ukrán menekültek fele már belépett az európai munkaerőpiacra - mondta az Euronewsnak adott interjújában Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa.
Sólymos: csoda, hogy ilyen ellenszélben Lengvarský eddig bírta
„Szlovákiában úgy is nehéz reformokat megvalósítani, ha egy miniszter nem élvezi a teljes kormánykoalíció bizalmát. Ha még az a mozgalom se áll ki mellette, amelyik jelölte, akkor teljességgel lehetetlen” – fejtette ki Vladimír Lengvarský az egészségügyi tárca éléről történt távozásának margójára a parlamenten kívüli Szövetség OT-elnöke, Sólymos László.
Šimečka: Szlovákiára nézve káros a káosz és a politikai agónia fenntartása
Szlovákiára nézve káros a káosz és a politikai agónia további fenntartása, az előrehozott választások későbbi, szeptemberi időpontja pedig komoly gazdasági és politikai károkat okozhat - mondta csütörtökön a parlamenten kívüli Progresívne Slovensko elnöke, Michal Šimečka
Érsekújvár: Az útburkolat felújítása miatt részlegesen lezárják a II/563-as utat
Részlegesen lezárják március 13-tól az Érsekújvárból Kamocsán keresztül Gútára vezető II/563-as utat. Az útburkolat fokozatos felújítása miatt a forgalmat egy sávba terelik. A felújított utat várhatóan 2023. június 30-án adják át a forgalomnak.