Podcastok
-
Civil kontroll az etnikai autokráciákban
A HaTuMa jubileumi, kétszázadik része.
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
Tovább
A szlovák és a cseh államfő együtt érkezett Kijevbe
Vonattal érkezett Zuzana Čaputová és Petr Pavel az ukrán fővárosba.
Moszkva nem engedélyezi, hogy amerikai diplomaták meglátogassák a Wall Street Journal őrizetbe vett újságíróját
Gershkovichot korábban egyszer már meglátogatta az amerikai nagykövet.
Egyes pártok nem a bejegyzett nevüket használják a kampányban
Az OĽANO nevében lesz változás.
A köztársasági elnököt és partnerét meghívták III. Károly brit király koronázására
Az elnök tavaly részt vett a néhai II. Erzsébet királynő végső búcsúztatásán is.
Az ukrán miniszterelnök találkozott Ferenc pápával
Háborús fényképekből készült albumot adott át Róma püspökének.
Már biztonságos a helyzet a nyitranováki bányában
A tüzet már eloltották. Az éjszakai műszaknak sikerült átszellőztetnie a területet. Reggel már biztonságos volt a helyzet, 8 órakor már a helyszínen volt a kerületi bányahivatal illetékes bizottsága.
Büntetőeljárást indított a rendőrség a nyitranováki bányaszerencsétlenség kapcsán
Általános veszélyeztetés bűncselekménye miatt indult eljárás.
Jourová: az EU nem becsülheti alá a dezinformáció és a propaganda jelenségét
"Az ukrajnai háború egyik tanulsága az, hogy nem szabad alábecsülnünk a dezinformáció és a propaganda jelenségét, és nem szabad többé naivnak lennünk" - mondta az uniós biztos.
Díjmentessé válhat a nem biztosított és működésképtelen gépkocsik törlése a nyilvántartásból
Csökkenhet a fedezetlen károkat okozó, nem biztosított nyilvántartott gépjárművek száma.
A találkozások ereje
Bábcsoportvezető-képzések és bábfesztiválok a Gyermekvilág polgári társulás szervezésében.