Podcastok
-
Civil kontroll az etnikai autokráciákban
A HaTuMa jubileumi, kétszázadik része.
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
Tovább
Hetvenezerrel kevesebben vallották magukat magyarnak Szerbiában
A szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal közléséből az is kiderül, hogy az ország lakossága az utóbbi 11 évben csaknem félmillióval csökkent.
Ferenc pápa Budapesten: a háború szólistái törnek utat maguknak
Az egyházfő szerint a béke soha nem a stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes mindenki érdekeit szem előtt tartani, odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a jövőre
Novák Katalin: a magyarok a béke emberét látják Ferenc pápában
A magyar államfő arra kérte a legfőbb egyházi méltóságot, hogy járjon el a béke érdekében.
A korábbinál több könyvet olvastak a brit gyerekek
Több könyvet olvastak a gyerekek a tavalyi iskola évben, mint tavaly előtt, derült ki a Mit olvasnak gyerekek? nevű brit-ír felmérésből.
Állásfoglalással fordul az alkotmánybírósághoz a 363-as paragrafus kapcsán Milan Vetrák és Juraj Šeliga
A két képviselő szerint Boris Kollár nem küldte el a taláros testületnek a törvényhozás alkotmányügyi bizottságának a kérdésben elfogadott állásfoglalását.
Pellegrini a Smer-SD-t és a PS-t is a Hlas-SD riválisának tekinti
A Hlas elnöke hangsúlyozta, ha rajtuk áll, olyan pártokkal szeretnének kormányra lépni, amelyek elkötelezettek Szlovákia európai uniós és NATO-tagsága kapcsán.
Államfő: Számomra a háború mindenekelőtt emberi kérdés
Zuzana Čaputová és Petr Pavel péntek reggel felkereste az ukrajnai Borogyanka városát.
Tíz éve a pápai trónon
Habemus papam, vagyis van pápánk – immár kicsivel több, mint tíz éve, hogy a kijelentés elhangzott a Szent Péter téren várakozó sokaság előtt és Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros 266-ként elfoglalta Péter trónját.
Gröhling: a kötelező házi feladat nélküli iskola motivált az innovatív tanításra
„Májusban az iskolák kipróbálhatják, milyen kötelező házi feladat nélkül működni” - mondta Gröhling.
A neonkészítés tudománya
Egy családi vállalkozás 30 éve.