Podcastok
-
Civil kontroll az etnikai autokráciákban
A HaTuMa jubileumi, kétszázadik része.
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
Tovább
Sulík: Az SaS képviselői támogatni fogják a szakértői kormányt
Az SaS elnöke szerint a legtöbb esetben korrekt a miniszterek jelölése.
Az EP támogatja az EU csatlakozását az isztambuli egyezményhez
Az egyezmény célja az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők büntetlenségének megszüntetése.
Pellegrini: A hivatalnokkormány egyetlen tagjával szemben sincsenek kifogásaink
A Hlas-SD nem fog bizalmat szavazni a szakértői kormánynak.
Dmitro Kuleba: A közelgő ukrán ellentámadást ne tekintsék a végső összecsapásnak
Az ukrán külügyminiszter szerint a háború további alakulása az ukrán hadsereg következő támadó akcióinak sikerén múlik.
Szlovákiába látogat Emmanuel Macron
A pontos program még egyelőre nem ismert.
Fico nem vesz részt az államfő által szervezett találkozón
A párt szóvivője arról beszélt, hogy a szociáldemokrata párt nem kapott meghívót az Elnöki Palotába.
Kollár: Kiegyensúlyozott a szakértői kormány
A házelnök egyetért az államfővel abban, hogy a hivatalnokkormánynak nem kulturális-etikai kérdésekkel kell foglalkoznia.
Megtartotta első ülését az energiaszegénység megoldásáért felelős csoport
Sürgős megoldásra van szükség az energiaszegénység ellen.
A vér pótolhatatlan
Folyamatosan várják a véradókat.
Az SNS listáján indul a volt nyitrai megyefőnök Milan Belica
Milan Belica 5 cikluson át volt Nyitra megye vezetője.