Podcastok
-
Civil kontroll az etnikai autokráciákban
A HaTuMa jubileumi, kétszázadik része.
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
Tovább
Éves viszonylatban csökkent az infláció
Hónapokra lebontva a háztartások kiadásai mégis minden mért kategóriában emelkedtek.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Ma kinevezik Szlovákia első szakértői kormányának tagjait, de kérdés, hogy a parlament bizalmat szavaz-e majd Ódor Lajos kabinetjének a köztársasági elnöknek nekirontottak a Smer, az államfő jogi lépéseket tett és a Szövetség a parlamenti választási listájára vette Gyimesi György.
Mit adhat az embereknek egy szakértői kormány?
Hétfőn Zuzana Čaputová köztársasági elnök kinevezi Szlovákia történelmének első szakértői kormányát ráadásul egy magyar miniszterelnökkel, Ódor Lajossal az élen.
Fico változatlanul úgy gondolja, hogy az államfő amerikai érdekeket szolgál
Robert Fico, a Smer-SD elnöke a Markíza televízió Testre szabva (Na telo) című politikai vitaműsorában elismerte, hogy kétszer is amerikai ügynöknek nevezte Zuzana Čaputová köztársasági elnököt.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután május 14-i műsorának tartalma.
Focus: Pellegrinit tartják a legalkalmasabbnak a kormányfői posztra
A Focus közvélemény-kutató ügynökség legújabb felmérése szerint a politikai pártok vezetői közül Peter Pellegrini esetében bíznak a legtöbben abban, hogy miniszterelnökként képes lenne veszekedések és konfliktusok nélkül kormányozni.
A Wagner-csoport vezetője felajánlotta, hogy felfedi az orosz csapatok helyzetét
Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldoscsoport alapítója állítólag felajánlotta, hogy elárulja az orosz hadsereg pozícióit az ukrán kormánynak - számolt be róla vasárnap a The Washington Post kiszivárgott, titkos amerikai hírszerzési dokumentumokra hivatkozva.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy amerikait Kínában
Kémkedés a vád.
Színekkel különböztetik meg a kórházi dolgozókat Komáromban
A tervek szerint például a főorvosok fehér, az orvosok piros, a főnővérek türkiz uniformist fognak viselni.
Macron: Oroszország geopolitikailag már elvesztette a háborút
Oroszország nem nyerheti meg a katonai háborút - fogalmazott Macron