Na hlavný obsah

Podcastok

    Tovább

    A miniszterelnök bemutatta a kormányprogramot a képviselőknek, és bizalmat kért
    Otthon

    A miniszterelnök bemutatta a kormányprogramot a képviselőknek, és bizalmat kért

    Ódor Lajos miniszterelnök ismertette a kormány programnyilatkozatát a parlamentben. A törvényhozás plenáris ülésén kiemelte a program alapvető céljait és a kormány prioritásait. Arra kérte a képviselőket, hogy szavazzanak bizalmat szakértői kabinetjének.

    Megkezdődött a parlament utolsó rendes ülése – a kormányprogramot is megvitatják
    Otthon

    Megkezdődött a parlament utolsó rendes ülése – a kormányprogramot is megvitatják

    Kedden délután megkezdődött a parlament utolsó rendes ülése, az elején az Ódor-kormány programnyilatkozatáról vitáznak a képviselők, majd arról döntenek, hogy bizalmat szavaznak-e a szakértői kormánynak.

    Több civil szervezet tiltakozott  a parlament előtt az építési törvény reformja ellen
    Otthon

    Több civil szervezet tiltakozott a parlament előtt az építési törvény reformja ellen

    Felszólították a júniusi ülésszakot megnyitó képviselőket, hogy ne törjék meg a köztársasági elnök vétóját, Zuzana Čaputová ugyanis visszaadta a reform egy részét a képviselőknek.

    Ciprusi elnök: haladnunk kell a föderális Európai Unió felé
    Külföld

    Ciprusi elnök: haladnunk kell a föderális Európai Unió felé

    Határozottan a föderális vonásokkal rendelkező Európai Unió irányába kell haladnunk, mert jelenlegi érdekeink ezt kívánják meg - jelentette ki Nikosz Hrisztodulidisz, Ciprus elnöke kedden az Európai Parlament plenáris ülésén.

    Bombariadó miatt evakuálták a bankfiókokat
    Otthon

    Bombariadó miatt evakuálták a bankfiókokat

    Bombariadó miatt evakuálták június 13-án, kedden az ország összes bankfiókját – tájékoztatta a rendőrség a TASR hírügynökséget.

    Visszavonja a rendkívüli ülés összehívására tett javaslatot a Smer-SD
    Otthon

    Visszavonja a rendkívüli ülés összehívására tett javaslatot a Smer-SD

    A Smer-SD visszavonja a parlament rendkívüli ülésének összehívására tett javaslatát – jelentette be a párt elnöke, Robert Fico, mondván, nincs értelme a június 14-i, szerdai parlamenti ülésnek, mivel kommunikációs kampányát a NATO a parlamenti választások utáni időszakra halasztotta.

    Megkapta a kormányalakítási megbízást a román államfőtől Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök
    Külföld

    Megkapta a kormányalakítási megbízást a román államfőtől Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök

    A korábbi terveknek megfelelően Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét bízta meg kormányalakítással kedden Klaus Iohannis román államfő.

    Terítéken a törvényhozásban a kormányprogram
    Otthon

    Terítéken a törvényhozásban a kormányprogram

    Június 13-án, kedden délután megkezdődött a parlament utolsó rendes ülése ebben a választási időszakban. Az ülés közétett programja szerint annak elején az Ódor Lajos miniszterelnök vezette szakértői kormány programnyilatkozatát vitatják meg a képviselők.

    Az illegális cigarettagyár havi 6,3 millió eurótól foszthatja meg az államot
    Otthon

    Az illegális cigarettagyár havi 6,3 millió eurótól foszthatja meg az államot

    A Pénzügyi Igazgatás Bűnügyi Hivatala (KÚFS) egy illegális cigarettagyárat fedezett fel Pozsony környékén. Az akció még csak a gyártási folyamat elején járt, azonban potenciálisan napi 1,5 millió cigarettát lenne képes előállítani, ami az államnak havi 6,3 millió eurónyi jövedéki adókiesést jelentene.

    Pozitív fegyelmezés a gyakorlatban
    Keddi Nappali Audio

    Pozitív fegyelmezés a gyakorlatban

    Kiss-Csala Alexandra Emma pszichológus számos kérdéssel találkozik terápiái során. Hiába a rengeteg pszichológiai kisokos, a bőség zavarában könnyen el lehet veszni szülőként.