Podcastok
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
-
Miért kedves Gryllus Dánielnek Selmecbánya?
A Kaláka együttes alapító tagjával beszélgettünk.
Tovább
Több száz új parkolóhelyet alakítanak ki idén Komáromban
Még ebben az évben több száz új parkolóhely létesül Komáromban. A beruházás nagyobb részét a városi költségvetésből finanszírozzák.
Egyre többen kerülnek kórházba a hőség miatt
Fokozott odafigyelésre van szükség a trópusi kánikulában.
Egyre többen menekülnek személyes csődeljárásba
A statisztikák arról tanúskodnak, hogy egyre többen élnek ezzel a csődeljárással.
Elhunyt Milan Kundera
Évtizedek óta Franciaországban élő cseh író 94 éves volt.
NATO tagországok szerint Ukrajnának köztük a helye
Több, mint amit eddig bármikor ajánlott az észak-atlanti szövetség, de kevesebb, mint amit a háborús inváziót elszenvedő fél remélt - nagyjából így összegezhető a kétnapos vilniusi NATO-csúcs első napja.
Sklenár: Az új tervek megerősítik a NATO védelmi képességét
Martin Sklenár szlovák védelmi miniszter szerint az új korszerűsített védelmi tervek, amelyeket július 11-én, kedden jóváhagytak a tagországok vezetői a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, megerősítik a NATO védelmi képességét bármilyen támadás ellen bárhol a saját területén.
Negyedmillió utasa volt az év első felében a kassai repülőtérnek
Közel negyedmillió utasa volt az év első felében a kassai repülőtérnek. Éves szinten ez 29%-os növekedést jelent.
A balti államok korlátlan hozzáférést biztosítanak NATO-partnereiknek a légterükhöz
Litvánia, Lettország és Észtország korlátlan hozzáférést biztosítanak NATO-partnereiknek a légterükhöz a balti országok jobb védelme érdekében.
Egyre több a postások elleni kutyatámadás
Egyre több a postások elleni kutyatámadás - tájékoztatott Iveta Dorčáková, a Szlovák Posta szóvivője.
Leállította a Törökországon keresztül Északnyugat-Szíriába szánt humanitárius segélyek szállítását az ENSZ BT
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa konszenzus hiányában leállította a Törökországon keresztül Északnyugat-Szíriába szánt humanitárius segélyek további szállítását, közölte a testület.