Podcastok
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
-
Miért kedves Gryllus Dánielnek Selmecbánya?
A Kaláka együttes alapító tagjával beszélgettünk.
Tovább
Bolgárok ezrei tüntettek a nőket érő erőszak ellen az országban történt sokkoló eset után
Bolgárok ezrei tüntettek hétfőn a nőket érő erőszak ellen azt követően, hogy az országban felszínre került egy sokkoló eset melynek során egy tindédzer lányon több száz vágást ejtett egykori párja.
A jövő héten tárgyal a kormányhivatal a rendkívüli helyzet feloldásáról
A jövő héten egyeztet a kormányhivatal a minisztériumok képviselőivel a COVID-19 járvány miatt elrendelt rendkívüli helyzet feloldásáról.
Ma helyezik üzembe Pozsonyban az első négy hidrogénmeghajtású autóbuszt
A főváros tömegközlekedésért felelős Pozsonyi Közlekedési Vállalat ma helyezi üzembe az első négy hidrogénmeghajtású autóbuszt.
Újabb Korán-égetésre került sor Svédországban és Dániában
Újabb Korán-égetésre került sor tegnap Svédországban és Dániában, azt követően, hogy a két észak-európai ország kormánya közölte, minél előbb jogi megoldást fognak találni az ilyen incidensek megakadályozására, hiszen mindez súlyos diplomáciai feszültséghez vezethet a közel-keleti országok egy részével.
Szlovákia megkapja első légtérellenőrző radarját a német hadseregtől
Szlovákia megkapja első légtérellenőrző radarját a német hadseregtől – derül ki a berlini vezetés tegnapi bejelentéséből, melynek értelmében a rendszer már úton van és hétfőn érkezik meg Nyitrára.
Tíz százalékkal nőtt az Unióba érkező illegális bevándorlás 2023 első félévében
A tavalyi évhez képest 10 százalékkal nőtt az Európai Unióba érkező illegális migráció 2023 első félévében.
Csak az elmúlt egy hét során 15 négyzetkilométernyi területét szerezte vissza Ukrajna
Az elmúlt egy hétben Ukrajna 15 négyzetkilométernyi területét szerezte vissza az ország orosz megszállás alatt lévő déli és keleti részén - közölte az ukrán védelmi miniszter helyettese Hanna Majlar.
Két ember meghalt a donyecki lövöldözésben
Két ember meghalt hétfőn a Moszkva által ellenőrzött kelet-ukrajnai Donyeck régióban, miután ukrán lövedékek eltaláltak egy civileket szállító autóbuszt - közölte a TASR a Sky News jelentésére hivatkozva.
Cseh orvosok egy csapata nyújt segítséget Lvivben
A brünni egyetemi kórház cseh orvosokból álló csapata utazik az ukrajnai Lviv városába, hogy segítséget tudjanak nyújtani az ottani egészségügyi személyzetnek.
A Hlas szerint a tisztázatlan földtulajdonok miatt késik a homonnai vasúti szakasz villamosítása
A Hlas szociáldemokrata párt szerint a többek között Homonnát is érintő vasúti szakaszok villamosítása többek között azért is késik, mert az érintett területen sok a tisztázatlan földtulajdon.