Podcastok
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
-
Miért kedves Gryllus Dánielnek Selmecbánya?
A Kaláka együttes alapító tagjával beszélgettünk.
Tovább
Már Athént veszélyeztetik a terjedő erdőtüzek Görögországban
Görögország folytatja a nagy kiterjedésű erdőtüzek elleni küzdelmet, amelyek egyebek mellett az Athéntól nyugatra fekvő Boiótia régióban vagy a török határhoz közeli Dadiá Nemzeti Parkban terjednek.
Kedden sem nyitották meg a NAKA beavatkozásáról szóló rendkívüli ülést
Augusztus 22-én, kedden sem nyitották meg a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség beavatkozásával kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülést. Az ellenzéki Smer-SD kezdeményezése arra irányult, hogy a parlament állapítsa meg: a Szlovák Köztársaságban példátlanul elmélyült az alkotmányos és biztonsági válság.
Gáz hosting: mennyire veszélyes Ukrajnában „pihentetni” az uniós országok gázfeleslegét?
Szlovákia gáztárolói lassan 90 százalékig töltődnek, de hova tegyük a gázt amit nem vagyunk képesek felhasználni?
Vajon szivárogtatott-e Záleská?
A szlovák közvéleményt napok óta foglalkoztatja, hogy az újságíró Monika Tódovát és Pamela Záleská bírónőt együtt látták egy tátrai hotelben.
Irán beleegyezett több amerikai szabadon bocsátásába
Cserébe a jelenleg Dél-Koreában befagyasztott 6 milliárd dollárnyi iráni pénzeszköz felszabadítását kérték.
Ügyfélbarát intézkedést vezet be jövőre a pénzügyi igazgatóság Szlovákiában
Az adóhivatal enyhít a bírságokon.
Nyolc év börtönre ítélték Thakszin Csinavat korábbi thaiföldi miniszterelnököt
Csinavat csak órákkal az ítélethirdetés előtt tért vissza önkéntes dubaji száműzetéséből.
A főváros kedden újabb két zónában indítja el a szabályozott parkolást
A PAAS tavaly év elején indult el.
Állítólag Afrikából jelentkezett be Jevgenyij Prigozsin
Nem tudják beazonosítani egyértelműen, hogy a zsoldosvezér Afrikából tette-e közzé a videóját.
A gyermekeket óvni kell a hőség káros hatásaitól
A gyermekeket óvni kell a hőség káros hatásaitól. Testük nem képes olyan gyorsan szabályozni a hőmérsékletet, mint a felnőtteké, ezért különösen 10 és 15 óra között, nem ajánlott nekik a napon tartózkodni.