Podcastok
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
-
Miért kedves Gryllus Dánielnek Selmecbánya?
A Kaláka együttes alapító tagjával beszélgettünk.
Tovább
Szakértők megerősítették, hogy tavaly ukrán rakéta csapódott be Przewodów faluba
Lengyel nyomozók megerősítették, hogy Ukrajnából lőtték ki azt a rakétát, amely tavaly novemberben csapódott be a lengyelországi Przewodów faluba, és két ember halálát okozta. Erről a Rzeczpospolita című lengyel napilap számolt be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Nyitra megyében volt bevetésen a NAKA
Kedd reggel Nyitra megyében tartott bevetést a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) – erősítette meg a „Bizoň” fedőnevű akciót a TASR-nek az országos rendőr-főkapitányság.
Pellegrini felszólította Ódort, foglalkozzon a migráció kérdésével
Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke felszólította Ódor Lajos kormányfőt, hogy a választás napja után is az ország problémáinak megoldásával foglalkozzon, egészen addig, míg feláll az új kormány.
Szlovákul játékosan?
A Szlovákul játékosan Polgári Társulás 2016-ban jött létre.
A Lengyelország által bevezetett ellenőrzésekről szóló információ nem hivatalos határozat
A média információja arról, hogy Lengyelország ellenőrzéseket vezet be a szlovák határon, nem hivatalos döntés. A belügyminisztérium közölte, hogy párbeszédet folytat a lengyel féllel, és minden intézkedésről előre tájékoztatni fognak.
Vádat emeltek Peter Kovařik volt országos rendőrfőkapitány ellen
A pozsonyi regionális ügyészség ügyésze vádat emelt Peter Kovařik volt országos rendőrfőkapitány ellen. Ez derül ki Patrik Hujsa, a Pozsonyi Regionális Ügyészség szóvivője nyilatkozatából.
Minden veszteségből marad örökség
Hogyan beszéljünk a veszteségekről?
Horváth Mihály pénzügyminiszer a Pátriának: „Még mindig kezelhető az államháztartási hiány“
Kedden a Pátria Rádió Reggeli című műsorának vendége volt Horváth Mihály pémzügyminiszter.
Hogyan működik Szlovákia legnagyobb szakmai diákklubja, az SEJK?
A SEJK, a pozsonyi magyar orvostanhallgatók klubja Szlovákia legnagyobb szakmai diákklubjának számít.
30 éve Szlovákiában – 2. rész: sajtó
30 éves az önálló Szlovákia, mi, szlovákiai magyarok 30 éve élünk ebben az országban. Kik vagyunk? Tudtunk-e élni a lehetőségeinkkel, mik a kudarcaink és vannak-e sikertörténeteink? Mik a 30 év tanulságai?