Podcastok
-
Csepelyi Adrienn nemcsak Szatmárt magyaráz
Egyetemi hangfelvételekből született könyv idézi meg a szatmári nagymamák történeteit.
-
Barnaingesek feketében
Kultúrharc Pozsonyban és választási erődemonstráció Szerbiában – hatalom, nyomásgyakorlás és politikai erőszak a térségben.
-
Miért kedves Gryllus Dánielnek Selmecbánya?
A Kaláka együttes alapító tagjával beszélgettünk.
Tovább
Az államfő felhívta telefonon a földrengés által érintett falvak polgármestereit
Zuzana Čaputová köztársasági elnök telefonon hívta fel a földrengés sújtotta kelet-szlovákiai falvak polgármestereit.
Szlovák nyelvű fordításkötet jelent meg Kassák Lajos verseiből
Merva Attila 2010-től foglalkozik műfordítással. Elsősorban kortárs szlovák költők verseit fordítja magyar nyelvre, illetve Kassák Lajos műveit szlovákra.
Elosztotta a minisztériumokat a Smer-Hlas-SNS koalíció
A Smer, a Hlas és az SNS vezetői megegyeztek a koalíció pontos feltételeiről.
Zelenszkij szerint nagy kihívás lesz a tél
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Volodomir Zelenszkij ukrán elnök közös sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben, a NATO védelmi minisztereinek ülése előtt, amelynek kiemelt témája az ukrajnai háború lesz.
Egyetértési nyilatkozatot írt alá a Smer, a Hlas és az SNS
Egyetértési nyilatkozatot írt alá a Smer-SD, a Hlas-SD és az SNS, és megállapodtak a koalíciós szerződés aláírásában. A megállapodás szerint a Smer-SD jelöltje lesz a kormányfő, a házelnököt a Hlas-SD jelöli. Egy új minisztérium is létrejön.
Pellegrini döntött: a Hlas a Smerrel és a SNS-szel folytatja a kormányalakításról szóló tárgyalásokat
Bár a kormányalakítási tárgyalások végére hivatalosan még mindig nem került pont, Peter Pellegrini keddi bejelentése után szinte biztos, hogy a Smer, a Hlas és az SNS hármasa vezetheti az országot a következő években.
Tour de France a győztes csapat autójából
A komáromi születésű Szabó Miklós a Jumbo – Visma csapatautójából nézhette végig az idei Tour de France küzdelmeit.
Izrael teljesen körbevette a Gázai övezetet
Több százezer izraeli tartalékos vette fel a szolgálatot, tankok és más katonai járművek indultak meg a Gázai övezet határához.
Rendkívüli helyzetet hirdettek a földrengés miatt Eperjes megyében
A hétfői földrengés miatt rendkívüli helyzetet hirdettek Eperjes megye egész területén.
Joe Biden négy nap után megszólalt az izraeli-palesztin háborúról
Az Egyesült Államok Izrael melletti határozott kiállását hangoztatta Joe Biden amerikai elnök.