Podcastok
-
Együtt veszünk levegőt, együtt lélegzünk
A komáromi Concordia Vegyeskar 2025 májusában ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A kórus hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar zenei élet meghatározó szereplője, többszörös aranykoszorús együttes, számos hazai és nemzetközi fellépéssel, díjjal a háta mögött.
-
Emlékezés ott, ahol nem mi írtuk a történelmet
Simon Attilával a második világháború végéről és annak szlovákiai magyar emlékezetéről
-
Ahogy a cirkusz a meglepetésről és a változatosságról szól, mi is ezt követjük
Kantár Balázs pedagógus feleségével, Hajnalkával együtt a zsonglőrködést terápiás és oktatási eszközként alkalmazza.
Tovább

A ZMOS szerint az állam megsérti az alkotmányt az önkormányzatokkal szemben
Az önkormányzatoknak a parlamentben elfogadott törvénymódosítások következményeit is saját költségvetésükből kellene finanszírozniuk.

A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs
Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön.

Az EU belügyi biztosa szerint egymillió ukrán menekült már belépett az EU munkaerőpiacára
A munkaképes korú ukrán menekültek fele már belépett az európai munkaerőpiacra - mondta az Euronewsnak adott interjújában Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa.

Sólymos: csoda, hogy ilyen ellenszélben Lengvarský eddig bírta
„Szlovákiában úgy is nehéz reformokat megvalósítani, ha egy miniszter nem élvezi a teljes kormánykoalíció bizalmát. Ha még az a mozgalom se áll ki mellette, amelyik jelölte, akkor teljességgel lehetetlen” – fejtette ki Vladimír Lengvarský az egészségügyi tárca éléről történt távozásának margójára a parlamenten kívüli Szövetség OT-elnöke, Sólymos László.

Šimečka: Szlovákiára nézve káros a káosz és a politikai agónia fenntartása
Szlovákiára nézve káros a káosz és a politikai agónia további fenntartása, az előrehozott választások későbbi, szeptemberi időpontja pedig komoly gazdasági és politikai károkat okozhat - mondta csütörtökön a parlamenten kívüli Progresívne Slovensko elnöke, Michal Šimečka

Érsekújvár: Az útburkolat felújítása miatt részlegesen lezárják a II/563-as utat
Részlegesen lezárják március 13-tól az Érsekújvárból Kamocsán keresztül Gútára vezető II/563-as utat. Az útburkolat fokozatos felújítása miatt a forgalmat egy sávba terelik. A felújított utat várhatóan 2023. június 30-án adják át a forgalomnak.

Húsvéti gyűjtést szervez a rászoruló családoknak Léva
Léva városa húsvéti gyűjtést szervez a rászoruló családok részére. A gyűjtés március 8-a és április 5-e között valósul meg. Az adományozók tartósított élelmiszerrel, iskolai segédeszközökkel, játékokkal, de takarókkal és ágyneműhuzattal is segíthetnek.

Richard Raši bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot
Richard Raši, a parlamenten kívüli Hlas-SD alelnöke, a törvényhozás egészségügyi bizottságának tagja bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot, és azt kérdezi, kié lesz majd a felelősség?

Heger: Michal Palkovič vezette válságmenedzsment irányítja az egészségügyet
Válságmenedzsment fogja irányítani az egészségügyi tárcát, Michal Palkovič első államtitkár vezetésével, aki az Egészségügyi Felügyeleti Hivataltól érkezik – jelentette ki Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter távozását követően Eduard Heger megbízott miniszterelnök.

Az ügyvivő miniszterelnököt állítja átmenetileg az egészségügyi tárca élére az államfő
Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen Eduard Heger megbízott kormányfőt állítja az egészségügyi minisztérium élére. Vladimír Lengvarský megbízatását március 3-án, pénteken délelőtt vonja vissza.