Podcastok
-
Együtt veszünk levegőt, együtt lélegzünk
A komáromi Concordia Vegyeskar 2025 májusában ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A kórus hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar zenei élet meghatározó szereplője, többszörös aranykoszorús együttes, számos hazai és nemzetközi fellépéssel, díjjal a háta mögött.
-
Emlékezés ott, ahol nem mi írtuk a történelmet
Simon Attilával a második világháború végéről és annak szlovákiai magyar emlékezetéről
-
Ahogy a cirkusz a meglepetésről és a változatosságról szól, mi is ezt követjük
Kantár Balázs pedagógus feleségével, Hajnalkával együtt a zsonglőrködést terápiás és oktatási eszközként alkalmazza.
Tovább

Amikor a Nappali stúdiója alkotóműhellyé válik
Almási Krisztina volt a Nappali vendége, és nem érkezett egyedül, ragasztópisztolyát és minden egyéb fontos eszközét is magával hozta.

Az OECD-ben lassult az infláció januárban
Éves szinten átlagosan 9,2 százalékra lassult januárban a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a decemberi 9,4 százalékról.

Eurostat: ismét kevesebb ukrajnai menekült kért ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
Januárban Lengyelország adta meg a legtöbb ideiglenes védelmi státuszt ukrajnai kérelmezőknek.

Büntetőfeljelentést tett három kommentátor ellen a Smer-SD
A Smer-SD büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Marián Leško, Michal Havran és Tomáš Hudák kommentátorokkal szemben, hamis vádaskodásnak nevezve a pártról tett kijelentéseiket. „…kell lennie egy bizonyos vörös vonalnak a sajtó és az újságírók munkájában, és ezt semmilyen körülmények között nem szabad átlépni" - jelentette ki a Smer-SD elnökségi tagja, Igor Melicher.

José, a komáromi rapper
Ropog József, azaz José – a hazai magyar zenei élet aktív képviselője volt a Keddi Nappali vendége.

Szlovákia még több humanitárius segélyt küldött Szíriába
A humanitárius segély gyanánt tartós élelmiszereket, ruházatot és higiéniai cikket küldenek a földrengés sújtotta országba - tájékoztatott a belügyminisztérium.

Nagy-Britanniában üresen tátonganak az élelmiszerboltok polcai
Jól fogynak a palánták és a zöldségmagok az Egyesült Királyságban, mivel a szigetországban példátlan áruhiány köszöntött be.

Heger bejelentette a Demokrati párt megalakítását
Eduard Heger megbízott kormányfő keddi sajtótájékoztatóján bejelentette új pártja, a Demokrati (Demokraták) megalakítását.

Összeveszett Zelenszkij az ukrán vezérkari főnökkel
Zaluzsnij a katonák életének megóvása végett már hetek óta lobbizott Bahmut feladásáért

A veszteségek miatt hatvanas évekbeli eszközöket is bevet az orosz hadsereg
A Brit katonai hírszerzés szerint BTR-50 típusú, 1954-ben hadrendbe állított orosz páncélozott csapatszállító járműveket is azonosítottak Ukrajnában.