Podcastok
-
Együtt veszünk levegőt, együtt lélegzünk
A komáromi Concordia Vegyeskar 2025 májusában ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A kórus hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar zenei élet meghatározó szereplője, többszörös aranykoszorús együttes, számos hazai és nemzetközi fellépéssel, díjjal a háta mögött.
-
Emlékezés ott, ahol nem mi írtuk a történelmet
Simon Attilával a második világháború végéről és annak szlovákiai magyar emlékezetéről
-
Ahogy a cirkusz a meglepetésről és a változatosságról szól, mi is ezt követjük
Kantár Balázs pedagógus feleségével, Hajnalkával együtt a zsonglőrködést terápiás és oktatási eszközként alkalmazza.
Tovább

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Rimaszombatban
Négy személyiség kapott arany érdemkeresztet: Palenčárné Csáji Ildikó a Kassai Polgári Klub elnöke, Balajti Lajos a Tornaljai Városi Hivatal volt vezetője, Halász Gyula a felvidéki Garam Menti Néptánc Együttes művészeti vezetője és Zsidó János esperes a Nyékvárkonyi Római Katolikus Plébánia plébánosa.

Fogyóban a tanerő
Feladhatja a leckét az iskolák és az oktatásügynek a fenyegető pedagógushiány.

A rendőrakadémia rektora egyelőre nem távozna posztjáról a megsebzett diáklány ügye miatt
A rendőrakadémia rektorát, Lucia Kurilovskát, valamint a Testnevelési és Sport Tanszék vezetőjét, Rastislav Kurilovskýt is felelősségre kell vonni az akadémia egyik diáklányának lőfegyverrel történt megsebesítése kapcsán - véli Roman Mikulec megbízott belügyminiszter.

MiG-29-es vadászgépeket adna Ukrajnának Varsó
Lengyelország a következő 4-6 hétben MiG-29-es vadászgépeket adhat Ukrajnának - közölte kedden Mateusz Morawiecki miniszterelnök.

Lezuhant egy amerikai felderítő drón a Fekete-tenger felett, Washington bekérette az orosz nagykövetet
Az orosz védelmi tárca elismerte, hogy két vadászgépe feltartóztatott egy amerikai drónt a Fekete-tenger felett, de azt állítják, hogy nem nyitottak rá tüzet, és nem kerültek érintkezésbe vele.

Hétfőtől megszűnik a koronavírus-fertőzöttek ötnapos karanténja
Március 20-tól, jovő hétfőtől a közegészségügyi hivatal (ÚVZ) eltörli a COVID-19-fertőzöttek kötelező ötnapos karanténját - a rendelet kedden jelent meg a kormányközlönyben.

Az utasok gyakran félnek az állomások várótermeiben
Az utasok gyakran féltik saját biztonságukat az állomások váróiban. Nemrégiben a trencséni állomáson történt egy incidens, amely során este a váróteremben hajléktalanok és romák egy csoportja verekedett össze egymással - írja a Pluska.

A jelzáloghitel kamatai emelkednek, az ingatlanpiac stagnál
Mit érdemes tudnunk, ha ingatlant adnánk el vagy vásárolnánk.

Királyhelmeci siker Cannesban
Tamás Ádám királyhelmeci informatikus a csapatával bekerült a TOP 5-be a ActInSpace Hackathon Cannes-i világdöntőjében.

A belső égésű motorok betiltásának elutasítására szólította fel a kormányfőt az SaS
Az ellenzéki SaS felszólította Eduard Heger megbízott miniszterelnököt, hogy utasítsa el az Európai Unió azon javaslatát, amely 2035-től teljesen betiltja a belső égésű motorral rendelkező új gépkocsik értékesítését.