Podcastok
-
Együtt veszünk levegőt, együtt lélegzünk
A komáromi Concordia Vegyeskar 2025 májusában ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A kórus hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar zenei élet meghatározó szereplője, többszörös aranykoszorús együttes, számos hazai és nemzetközi fellépéssel, díjjal a háta mögött.
-
Emlékezés ott, ahol nem mi írtuk a történelmet
Simon Attilával a második világháború végéről és annak szlovákiai magyar emlékezetéről
-
Ahogy a cirkusz a meglepetésről és a változatosságról szól, mi is ezt követjük
Kantár Balázs pedagógus feleségével, Hajnalkával együtt a zsonglőrködést terápiás és oktatási eszközként alkalmazza.
Tovább

Sólymos: Elérkezett a hivatalnokkormány kinevezésének ideje
Elérkezett az idő, hogy Zuzana Čaputová államfő hivatalnokkormányt nevezzen ki – jelentette ki Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke. Szerinte csak így lehet megakadályozni az ország szétesését, rámutatva egyebek mellett az uniós helyreállítási terv feltételeinek elmaradt teljesítésére.

Hlas-SD: A kormánynak nem volt felhatalmazása a MiG-29-es vadászgépek adományozásáról dönteni
A Peter Pellegrini által vezetett Hlas-SD a MiG-29-ces vadászgépek Ukrajnának adományozásával összefüggésben emlékeztetett arra, hogy világos feltételeket határozott meg, amelyek mellett hajlandó lenne tárgyalni a Kijevnek nyújtandó segítségről, ám ezek szerinte nem teljesültek.

Az SaS üdvözli a kormány MiG-29-es vadászgépekkel kapcsolatos döntését
Az SaS üdvözli a kormány azon döntését, hogy MiG-29-es vadászgépeket küld Ukrajnába. Juraj Krúpa, a parlament védelmi és biztonsági bizottságának SaS-es elnöke szerint lépésével Pozsony egyértelműen állást foglalt, hogy melyik oldalon áll.

Kreml-bejelentés: Moszkvába látogat a kínai elnök
A Kreml sajtószolgálata megerősítette a kínai külügyminiszter bejelentését. Hszi Csin-ping március 20-a és 22-e között találkozik Vlagyimir Putyinnal az orosz fővárosban.

Washington nem keresi a konfliktust Moszkvával
Az Amerikai Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, de folytatja a felderítő repüléseket a nemzetközi vizek felett, nemzetközi légtérben, a Fekete-tenger fölött.

Tanúkihallgatásokkal folytatódik a Kuciak-ügy
Folytatódik a per Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának és az ügyészgyilkosságok előkészítésének ügyében a bazini Speciálizált Büntetőbíróságon.

Ukrajnának adja MiG-29-es vadászgépeit Szlovákia
Eduard Heger megbízott kormányfő szerint a Pozsony által Kijevnek adományozott MiG-29-es vadászgépeket nem támadó hadműveletekre, hanem légtere megvédésére, életmentésre fogja használni az ukrán fél és elutasította, hogy kabninetje döntésével Szlovákia belépne a háborúba.

Az endometriózisról
Március az endometriózis hónapja, nemzetközi kutatások szerint 190 millió nőt érint világszerte ez a betegség.

Egy felmérés szerint az új kormánynak prioritásként kell tekintenie az egészségügyre
A Hogy van, Szlovákia? c. felmérés eredményei szerint az egészségügyön túl a majdani szlovák kormánynak az infláció hatásainak enyhítésére, a stabil és konfliktusmentes kormányzásra, a korrupció elleni küzdelemre, az államadósság csökkentésére és a közbiztonságra is ügyelnie kellene.

Pénzt akart kicsalni egy nyugdíjasból az amerikai katonaként bemutatkozó férfi
Közel egy hónapon keresztül folytatott elektronikus levelezést egy magát az Egyesült Államok Szíriában szolgáló katonájaként kiadó, s végül pénzügyi segítségért folyamodó csalóval egy lévai járásbeli nyugdíjas.