Podcastok
-
Együtt veszünk levegőt, együtt lélegzünk
A komáromi Concordia Vegyeskar 2025 májusában ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A kórus hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar zenei élet meghatározó szereplője, többszörös aranykoszorús együttes, számos hazai és nemzetközi fellépéssel, díjjal a háta mögött.
-
Emlékezés ott, ahol nem mi írtuk a történelmet
Simon Attilával a második világháború végéről és annak szlovákiai magyar emlékezetéről
-
Ahogy a cirkusz a meglepetésről és a változatosságról szól, mi is ezt követjük
Kantár Balázs pedagógus feleségével, Hajnalkával együtt a zsonglőrködést terápiás és oktatási eszközként alkalmazza.
Tovább

Kínába látogat a francia elnök és az Európai Bizottság elnöke
Emmanuel Macron francia elnök tegnap, az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozója után bejelentette, hogy áprilisban az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel együtt Pekingbe utazik.

Hadifoglyok kivégzésével vádolja az orosz és az ukrán erőket az ENSZ
A szervezet emberi jogi megfigyelő missziója tegnap ismertette álláspontját, amit helyszíni látogatások tapasztalata alapján alakított ki.

A V4 migrációs hivatalainak vezetői kilátásba helyezték az ideiglenes menedékjog meghosszabbítását 2025-ig
A menekülthullám példátlan kihívást jelent a V4-es országok számára.

Indítványozta az ügyész Adam Puškár ügyvéd őrizetbe vételét
A Pozsonyi Kerületi Ügyészség felügyelő ügyésze indítványt nyújtott be a bíróságra Adam Puškár ügyvéd őrizetbe vételére, akit Daniel Tupý meggyilkolásával gyanúsítanak.

A számok egyértelműen megmutatják, hogy az önkormányzatoknak a vártnál több pénzük van – hangsúlyozta Eduard Heger
Az állam a tavalyi törvénymódosítások eredményeként az önkormányzatok költségvetését terhelő források 90 százalékát kompenzálta.

Heger: A kormány visszavonja Martin Klus parlamenti képviselő jelölését az Európai Számvevőszékbe
A kormány visszavonja Martin Klus parlamenti képviselő jelölését az Európai Számvevőszékbe (ECA), hacsak ő maga nem teszi ezt meg - jelentette be Eduard Heger megbízott miniszterelnök, és hozzátette, elvárja Klustól, hogy visszalépjen.

Scholz: Az európai bankrendszer stabil
Az európai bankrendszer stabil, „kifizetődő volt”, hogy az elmúlt években szigorú bankszabályok és előírások születtek Európában - jelentette ma (pénteken) ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben, az uniós vezetők kétnapos csúcstalálkozójának befejező, euróövezettel foglalkozó munkanapját követően.

Még nincs megegyezés a Keresztény Unió és a Kereszténydemokrata Mozgalom között
Együttműködési megállapodást szeretni kötni a Keresztény Unió (Kresťanská únia - KÚ) a Kereszténydemokrata Mozgalommal (Kresťanskodemokratické hnutie - KDH) a szeptemberi parlamenti választás előtt, ám állítása szerint a KDH nem reagál a felhívásaira.

Jens Stoltenberg NATO főtitkárral találkozott Jaroslav Naď
Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával találkozott pénteken Jaroslav Naď (Demokraták) megbízott védelmi miniszter.

A háborús idők ellenére Ukrajna előrehaladt a korrupció elleni küzdelem terén
Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) szerint 31 ajánlásból 15-öt kielégítően végrehajtott