Podcastok
-
Együtt veszünk levegőt, együtt lélegzünk
A komáromi Concordia Vegyeskar 2025 májusában ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A kórus hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar zenei élet meghatározó szereplője, többszörös aranykoszorús együttes, számos hazai és nemzetközi fellépéssel, díjjal a háta mögött.
-
Emlékezés ott, ahol nem mi írtuk a történelmet
Simon Attilával a második világháború végéről és annak szlovákiai magyar emlékezetéről
-
Ahogy a cirkusz a meglepetésről és a változatosságról szól, mi is ezt követjük
Kantár Balázs pedagógus feleségével, Hajnalkával együtt a zsonglőrködést terápiás és oktatási eszközként alkalmazza.
Tovább

Nem tervez tajvani látogatást a cseh köztársasági elnök
Nem tervez tajvani látogatást Petr Pavel cseh köztársasági elnök, mert nem szeretné veszélyeztetni a cseh-kínai kereskedelmi kapcsolatokat és a cseh cégek érdekeit.

Szuperszónikus hajó elleni rakétát lőtt ki Oroszország
Az orosz haditengerészet szuperszonikus hajó elleni rakétákat lőtt ki egy gyakorlat során a Japán (Keleti)-tengeren kijelölt célpontra

Vesztegetés bűntette miatt vádat emeltek Robert Kaliňák ellen
A Különleges Ügyészi Hivatal ügyésze vesztegetés miatt vádat emelt Robert Kaliňák és Jozef Brhel ellen.

A Smer-SD kiegészíti a választási jegyzőkönyvek közzétételéről szóló javaslatot
A Smer-SD kiegészíti a választási jegyzőkönyvek közzétételéről szóló törvénytervezetet.

Befejeződött az 500 eurós választási jutalomról szóló parlamenti vita
A javaslatról ma 11 órakor fognak szavazni.

Beleegyezik a Szövetség, hogy nevét a Magyar Fórummal egészítse ki
A közös választási lista érdekében történik az átnevezés.

Hol ér össze a geoinformatika és a közlekedési szakma?
Két kassai fiatal akik azon dolgoznak, hogy könnyebben jussanak el az emberek A pontból B pontba.

Szijjártó: hazugság, hogy a kormány elállna az együttműködéstől az orosz Roszatommal
A magyar külügyminiszter szerint "negatív diszkrimináció" él az atomenergiával szemben.

Nőtt a lengyel-fehérorosz határon a határsértési kísérletek száma
Márciusban eddig 2131 személy próbált átkelni a határon.

Megemelték a terrorkészültség szintjét Észak-Írországban
Az MI5 értékelése szerint nagy a valószínűsége annak, hogy terrortámadás következik be.