Podcastok
-
Az ellenállás melankóliája
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újabb szlovákiai vasúti balesetről és az újvidéki vasútállomási tragédiában elhunyt egyik áldozat éhségsztrájkoló édesanyjáról.
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
Tovább
Júliustól szeptemberig alacsonyabb volt a halálesetek száma, mint egy éve
Szlovákiában a harmadik negyedévben, júliustól szeptemberig csaknem 12 300 ember halt meg, ami közel 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor közel 3 százalékkal kevesebb, mint a világjárvány kitörését megelőző ötéves átlag. Ez derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Az izraeli tankok a Gázai övezet északi részébe hatoltak, és a feladatok elvégzése után visszavonultak
Izrael csütörtök hajnalban "célzott behatolást" hajtott végre tankokkal a Gázai övezet északi részén, hogy megsemmisítsék a terrorista infrastruktúrát. Miután teljesítették a kitűzött célokat, a harckocsik visszahúzódtak Izraelbe - jelentette be az Izraeli Védelmi Erők.
Fico nem támogatja az Ukrajnának nyújtandó a katonai segélyt
Robert Fico az EU-csúcstalálkozó előtt kijelentette, hogy nem támogatja az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyt - írja a Denník N. "Egy év után az oroszok több területi nyereséggel rendelkeznek, mint Ukrajna. Akkor magyarázzák meg nekem, mi lesz egy év múlva. Hiszen láthatjuk, hogy nincs katonai megoldás" - mondta a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságában.
A republikánus Mike Johnson lesz a képviselőház új elnöke az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok képviselőházának tagjai szerdán a republikánus Mike Johnsont választották meg új házelnöküknek.
Az orosz hadsereg megtorló nukleáris támadást szimuláló gyakorlatokat tartott
Az orosz hadsereg szerdán megtorló nukleáris támadást szimuláló gyakorlatot tartott, amely ballisztikus és cirkálórakéták indításával járt. A gyakorlatot Vlagyimir Putyin orosz elnök felügyelte.
A tervek szerint halad a munka Krasznahorkán
Az ütemterv szerint haladnak Krasznahorka várában a felújítási munkálatok az alsó és a középső várban. A vár alatti területen is jelentős az előrehaladás, viszont a tél beálltával a kültéri munkákat pár hónapra felfüggesztik - közölte a Szlovák Nemzeti Múzeum - Betléri Múzeum.
Csaknem 1,5 millió euró jut a szlovák-magyar határ menti kisprojektekre
Fesztiválok, sport- vagy kulturális rendezvények, táborok, valamint szakmai konferenciák és egyéb programok kaphatnak anyagi támogatást az uniós alapokból a szlovák-magyar határ menti régióban.
Legkevesebb 16 halottja van az Egyesült Államokban, Maine-ben történt lövöldözésnek
Legkevesebb 16 ember meghalt és többen megsebesültek egy lövöldözésben az amerikai Maine államban lévő Lewistonban. Robert McCarthy, Lewiston város tanácsának egyik tagja a CNN-nek viszont már 22 halálos áldozatról beszélt. A rendőrség még mindig keresi a tettest.
Selmecbányán újjáépítik a bányászati archívumot a tűzvész után, új épületre lenne szükség
Jelenleg helyreállítási munkálatok folynak a Szlovák Bányászati Archívum történelmi épületében Selmecbányán, amely a március 18-i tűzvész által érintett hét épület között volt. A kormány áprilisi ülésén közel 800 000 eurót hagyott jóvá az archívum számára erre a célra.
Ódor Lajos leköszönt kormányfő szerdán a Dennik N vendége volt
Ódor többek közt elmondta, nem hiszi, hogy Szlovákia jelentősen profitálna a negyedik Fico-kormányból. "Amikor az ember könyvet ír, előfordulhat, hogy lesz benne egy rossz fejezet. De ha valaki három fejezetet írt, és mindegyik rossz volt, aligha hiszem, hogy a negyedik jó lesz" - mondta.