Podcastok
-
Az ellenállás melankóliája
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újabb szlovákiai vasúti balesetről és az újvidéki vasútállomási tragédiában elhunyt egyik áldozat éhségsztrájkoló édesanyjáról.
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
Tovább
Fico elégedett az egészségügyi minisztérium javaslatával
Robert Fico elégedett az egészségügyi minisztérium javaslatával, amelyet a kormány programnyilatkozatában fogalmazott meg.
Több mint 70 rendőr ellen emeltek vádat
Több mint 70 jelenleg is állományban lévő rendőr ellen emeltek vádat - a Sme napilap értesülései szerint. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter csak hat NAKA nyomozótól szabadult meg, akik mind a Ján Čurilla ügyön dolgoztak.
Szolgálati nyugdíjjal marasztalnák Szlovákiában az egészségügyi dolgozókat
A rendőrökéhez hasonló szolgálati nyugdíjjal tennék vonzóbbá a fiatalok számára az egészségügyi hivatást, azonban az állam ezt nem tudná finanszírozni.
Fico megtette a civil szektor elleni harc első lépéseit
A kormány választás elé állítja az embereket, hogy a 2 százalékos adófelajánlásból az úgynevezett szülői nyugdíjbónuszba fizessenek vagy valamelyik civil szervezetnek ajánlják azt fel.
Befejeződött az első pozsonyi felhőkarcoló, az Eurovea Tower kollaudálása
Befejeződött az első szlovákiai felhőkarcoló, a pozsonyi (Bratislava) Eurovea Tower kollaudálása. Az építkezés az engedély kiadásától számítva közel négy évig tartott, jelenleg a belsőépítészeti munkák befejezése zajlik a toronyházban levő lakásokban.
Újabb hadifogolytábort kell nyitni Ukrajnában
A fogságba ejtett orosz katonák nagy száma miatt a közeljövőben új hadifogolytábor nyílik Ukrajnában.
Az izraeli csapatok Gázaváros szívében harcolnak
Az izraeli hadsereg (IDF) csapatai Gázavárosban, az iszlamista Hamász fellegvárának „szívében vannak” hadműveletük során – jelentette ki Joáv Galant védelmi miniszter.
A Magyarországgal való együttműködés fejlesztéséről tárgyalt Blanár és Szijjártó
Nem feledkezünk meg a Magyarországgal való jószomszédi viszony fontosságáról, törekszünk a korrekt kapcsolatokra és az együttműködés fejlesztésére – mondta Juraj Blanár külügyminiszter a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott pozsonyi találkozója után.
Vendetta zajlik a rendőrségnél, véli az SaS
Az SaS szerint a rendőrség belső ellenőrzése az új vezetője, Branislav Zurian irányításával vendettát hajt végre a testületen belül.
A külügyminiszter szerint Dubček a politikai párbeszéd és a megújulás szimbóluma volt
Alexander Dubček a politikai párbeszédet szorgalmazta, és a megújulás szimbólumává vált, de sajnálatos módon elbukott az emberarcú szocializmus megteremtésére tett kísérlete - fogalmazott a közösségi hálón Juraj Blanár külügyminiszter kedden, Dubček halálának 31. évfordulója alkalmából.