Podcastok
-
Az ellenállás melankóliája
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újabb szlovákiai vasúti balesetről és az újvidéki vasútállomási tragédiában elhunyt egyik áldozat éhségsztrájkoló édesanyjáról.
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
Tovább
Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy hadműveletbe kezdtek a Gázai övezet déli részén
Az izraeli hadsereg vasárnapi bejelentésében megerősítette, hogy a szomszédos Gázai övezet északi része után a déli területeken is megkezdték szárazföldi katonai hadműveletüket.
Az Iszlám Állam magára vállalata a Fülöp-szigeteken történt robbantást
Az Iszlám Állam magára vállalta azt a fülöp-szigeteki katolikus misén történt robbantást, melynek legalább négy halálos áldozata van.
A Belügyminisztérium az Oroszországgal 1981-ben kötött szerződés felbontását javasolja
A Belügyminisztérium javaslata szerint hatályon kívül kellene helyezni azt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, valamint Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság által 1981-ben aláírt megállapodást, amely bizonyos esetekben ellehetetleníti a kettős állampolgárságot.
„A lakhatás életet ment” névvel indult hajléktalanokat segítő kampány
A hajléktalan emberek átlagos várható élettartama nem éri el az ötven évet – derül ki a Nota Bene közleményéből.
Óriási bonyodalmat okoznak a kamionok a migléci és az újhelyi határátkelőnél
Feltorlódtak a kamionok a kelet-szlovákiai, migléci (Milhosť) és újhelyi (Slovenské Nové Mesto) határátkelőn, a szlovák-magyar határon – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Hétfőn derülnek ki a jövő évi büdzsé részletei
Robert Fico szerint az állami költségvetés minden uniós célkitűzésnek megfelel, és azt tervezi, hogy hétfőn, a kabinet ülése után mutatja be. "Törekszünk mindarra, amit a választások előtt megígértünk" - mondta az RTVS Szombati Párbeszédek mai rádióműsorában.
Jelentősen emelkedett az influenzás, koronavírusos és megfázásos betegek száma
A 47. naptári héten négy alapiskolában és tizenkilenc óvodában szünetelt a tanítás.
Jegesedés, havazás és hófúvás kialakulása miatt adott ki figyelmeztetést a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet
Jegesedéssel kapcsolatos riadót fújtak a meteorológusok a Késmárki, Ólublói, Poprádi és Iglói járásokra.
Ferenc pápa a környezet pusztítását Isten elleni véteknek nevezte
Róma püspöke felszólította a világ vezetőit az ENSZ Dubajban zajló klímacsúcsán, hogy érjenek el áttörést a globális felmelegedés elleni küzdelemben.
170 ezer fővel megemelte az orosz hadsereg létszámát Vlagyimír Putyin
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki rendeletével közel 170 ezer fővel megemelte a hadsereg létszámát, ezzel a fegyveres erők állománya mintegy 2,2 millióra emelkedik, ebből 1,32 millió katona, írja a Guardian.