Podcastok
-
Az ellenállás melankóliája
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újabb szlovákiai vasúti balesetről és az újvidéki vasútállomási tragédiában elhunyt egyik áldozat éhségsztrájkoló édesanyjáról.
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
Tovább
Közösen dolgozná ki az önkormányzatokat segítő törvényjavaslatot a ZMOS és az SK8
A Szlovákiai Városok és Falvak Tarsulása, azaz ZMOS és a megyei önkormányzatok SK8 nevű tömörülése közösen dolgozná ki az önkormányzatok helyzetére vonatkozó javaslatcsomagot, amit később a kormány elé terjesztenének.
Véget ért a davosi fórum
Véget ért a 2024-es davosi Világgazdasági Fórum ahol a világ vezetői, a gazdasági elit képviselői, és idén nagyszámú biztonságpolitikai szakértő összegezte a világban zajló konfliktusokat.
Szeszélyes évszakok – egyre nehezebb lesz előre jelezni az időjárást
Továbbra is nehéz lesz azt megállapítani, hogy két hét múlva milyen idő lesz, de a tudomány mai állása szerint értelmes becsléseket lehet arról kapni, hogy húsz év múlva milyen lesz az időjárás eloszlása a mérsékelt éghajlati övben.
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
A köztársasági elnök felszólalt a parlamentben a kormány büntetőtörvénykönyvben tervezett módosítássai miatt. Összeborult a magyar és a szlovák kormányfő, megegyezve, hogy minden körülmények között támogatják egymást. Néhány nap alatt csaknem 150 ezer aláírás Martina Šimkovičová kultuszminiszter lemondásáért.
Idén több középiskolásnak lesz hely az orvostudományi karokon
Idén 150 diákkal többet vehetnek fel az orvosi egyetemek Szlovákiában.
A parlament elnöke is indul az államfőválasztáson
Peter Pellegrini a közjogi méltóság státuszáról és a Hlas-SD vezetéséről nem óhajt lemondani.
Ma van a magyar kultúra napja – A nagy Himnusz sztori
Nyáry Krisztián író a magyar himnusz hányatott sorsáról.
Megoldódhat a holdon lévő Japán SLIM szonda energiaellátási problémája
Megoldódni látszik a Japán SLIM szonda problémája, amely nemrég száll le a holdra, a szonda napelemei azonban nem termeltek áramot.
Nyolc orosz drónt semlegesített éjszaka az ukrán légvédelem
Az ukrán légvédelem szerint vasárnapról hétfőre virradóan nyolc iráni gyártmányú orosz drónt semlegesítettek.
A Hamász szerint a 130 túsz azért nem térhet haza, mert Benjamin Netanjáhú nem fogadta el ajánlatukat
A Hamász nem lát esélyt arra, hogy a fogságban lévő, körülbelül 130 túsz hazatérhessen Izraelbe, miután Benjamin Netanjáhú elutasította a szervezet ajánlatát.