Podcastok
-
Az ellenállás melankóliája
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újabb szlovákiai vasúti balesetről és az újvidéki vasútállomási tragédiában elhunyt egyik áldozat éhségsztrájkoló édesanyjáról.
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
Tovább
Erdogan török elnök aláírta Svédország NATO-csatlakozását
Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírta Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs okmányát. Az államfő azután írta alá a dokumentumot, hogy a török parlament kedden megszavazta a vonatkozó előterjesztést.
A lakosság 70 százaléka érzi úgy, hogy romlik a hangulat a társadalomba
A lakosság 70 százaléka érzi úgy, hogy romlik a hangulat a társadalomban, derül ki az AKO felméréséből. A JoJ televízió számára a felmérés január első felében készült, ezer megkérdezett válasza alapján.
Beňová szerint Fico támogatja Ukrajna területi integritását
Robert Fico kormányfő támogatja Ukrajna területi integritását, amit megerősített Denys Šmyhaľ ukrán kormányfővel való találkozása során is, jelentette ki Monika Beňová.
Ismét országszerte tüntettek a kormány ellen
Csütörtök este ismét számos városban tüntettek a Büntető törvénykönyv módosítása és a Speciális Ügyészi Hivatal tervezett megszüntetése miatt.
Már pénteken második olvasatba kerülhet a Büntető Törvénykönyv módosítása
Már pénteken szavazhat a parlament a Büntető Törvénykönyv módosításának második olvasatba utalásáról.
Terrorizmus gyanúja miatt akciózott a NAKA, a csütörtöki tüntetések biztonsága forgott kockán
Robbantásos merénylettel fenyegetőzött egy férfi a kormányhivatalba küldött levelében: azt írta, bombákat fognak robbantani a pozsonyi, besztercebányai és kassai nyilvános tiltakozásokon - tájékoztatott az ügyben eljáró rendőrség.
Bírálja az államfő a Btk.-ról szóló parlamenti vita korlátozását
Zuzana Čaputová államfő szerint a Btk.-ról szóló parlamenti vita korlátozása az önös érdekek megbocsáthatatlan előnyben részesítése az alkotmányos elvekkel és a közérdekkel szemben.
Fico: A kormánynak sürgősen tárgyalnia kell az elektromosautó-gyártás jövőjéről
A kormánynak egy hónapon belül tárgyalnia kell a szlovák autóipar átállásáról az elektromosautó-gyártásra, közölte Robert Fico kormányfő az Európai Bizottság, a szlovák kormány és parlament, az autóipar és az autóipari szövetségek képviselőinek találkozója után.
Alkotmánybírósághoz fordult az ellenzék a Btk. ügyében
A kormánytöbbség elhallgattatta az ellenzéket: szükségük van rá, hogy legalább egy napra életbe lépjen a Btk. módosítása, hogy fel lehessen menteni az embereiket - jelentették ki közös sajtótájékoztatójukon a PS, a KDH és az SaS képviselői, miután a koalíció megszavazta a módosítás gyorsított eljárásban való megtárgyalását.
20 órában korlátozták a Btk. módosításáról szóló vitát
A kormánypárti képviselők megszavazták, hogy első olvasatban maximum 20 órán át tarthat a Büntető Törvénykönvy módosításáról szóló parlamenti vita. Az ügyrendi javaslatot 77 kormánypárti képviselő támogatta, az ellenzék nem jelentkezett be a szavazáskor.