Podcastok
-
Az ellenállás melankóliája
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újabb szlovákiai vasúti balesetről és az újvidéki vasútállomási tragédiában elhunyt egyik áldozat éhségsztrájkoló édesanyjáról.
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
Tovább
Fico bírálja az államfőt a Gašpar jelölésével kapcsolatos álláspontja miatt
Robert Fico miniszterelnök bírálta Zuzana Čaputová államfőt a Szlovák Információs Szolgálat, az SIS igazgatójának jelölésével kapcsolatos hozzáállása miatt. Az államfő bejelentette, nem tervezi, hogy a közeljövőben foglalkozni fog az SIS vezetőségében tervezett változással, mert nem tekinti prioritásnak.
A hét végéig tájékoztat az államfő a Btk. módosításával kapcsolatos lépéseiről
Zuzana Čaputová köztársasági elnök a hét végéig tájékoztat a Büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos további lépéseiről - közölte Martin Strižinec, az államfő szóvivője.
Az izraeli hadsereg légicsapás-sorozatot indított Libanon ellen
Az izraeli hadsereg szerdán bejelentette, hogy légicsapás-sorozatot indított Libanon ellen, ráerősítve ezzel a két ország közötti lehetséges háborútól való félelmekre.
Az államfő egyelőre nem foglalkozik az SIS vezetésének kérdésével
A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetésében lezajló esetleges változások jelenleg nem tartoznak az olyan kiemelkedően fontos dolgok közé, amelyekkel az államfőnek sürgősen foglalkoznia kellene - nyilatkozta a TASR-nek Martin Strižinec elnöki szóvivő Pavol Gašpar jelölése kapcsán. Hozzátette, az államfőt nem tájékoztatták előre az ügyben.
Mahmúd Abbász felszólította a Hamászt, hogy állapodjon meg az Izraellel való tűzszünetről
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán felszólította a Hamász palesztin militáns mozgalmat, hogy sürgősen állapodjon meg tűzszünetről Izraellel és a túszok szabadon bocsátásáról a Gázai övezetben, hogy elkerüljék a szörnyű következményeket.
Egy gyógyulás történetét dolgozza fel Dér Asia új dokumentumfilmje
Nem halok meg címmel készült el Dér Asia dokumentumfilmrendező új alkotása, amelynek főhőse egy hasnyálmirigyrákból felépülő műkereskedő, az Artmagazin alapító kiadója, Einspach Gábor.
Stoltenberg: Egyre több NATO-tagállam teljesíti pénzügyi kötelezettségeit
Az Észak-atlanti Szerződés 31 tagállama közül tizennyolc készen áll arra, hogy 2024-re teljesítse a bruttó hazai termék két százalékának megfelelő védelmi kiadási célt - jelentette ki szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
A miniszterek és a kormánypárti képviselők is szerint Gašpar megfelelő jelölt az SIS élére
A kormánypárti képviselőknek nincs kifogásuk Pavol Gašpar igazságügyi államtitkár jelölésével kapcsolatban a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) élére. A miniszterek is helyeslik Pavol Gašpar igazságügyi államtitkár jelölését.
Szirszkij: Instabil a helyzet a kelet-ukrajnai frontvonalon
Az ukrán fegyveres erők újonnan kinevezett főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij kelet-ukrajnai látogatása után kijelentette, hogy a frontvonalon instabil a helyzet.
Pavol Gašpar igazságügyi államtitkár lesz a SIS igazgatója
Pavol Gašpar igazságügyi államtitkár lesz a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója, szerdai ülésén a kormány jóváhagyta a jelölését.