Podcastok
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két friss fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
Tovább
Ursula von der Leyen önmérsékletre szólított fel a Közel-Keleten
Az Európai Bizottság elnöke aggódik a konfliktus eszkalációja miatt.
Huliak leváltását kezdeményezi az SaS a földművelési bizottság éléről
A parlament földművelési és környezetvédelmi bizottságának az elnöke megsérti a parlamentre vonatkozó előírásokat és szabályokat.
Az e-teszt bevezetése óta több a sikertelen vizsgázó
Az elektronikus gépjárművezetői elméleti tesztek bevezetése óta több a sikertelen vizsgázó, 23% körül van az arányuk.
10 éve működik Teddy maci kórház program
A Teddy maci kórház program célja a fehérköpenytől való félelem leküzdése az óvodások körében, és legfőképpen az, hogy a gyerekek ne féljenek elmondani, ha fáj valamijük, valamint ne féljenek az orvosoktól.
Megvolnának a mesterséges intelligencia térnyerésének első hazai áldozatai?
Tömeges elbocsátást jelentettek be a hazánkban is tevékenykedő nagyvállalatok a technológia rohamos fejlődésére hivatkozva.
Meg kell ismételni a Szepesi vár felújításával kapcsolatos közbeszerzést
A kulturális minisztérium nem tudott szerződést kötni a közbeszerzés győztesével.
Más uniós államok polgárai is szavazhatnak Szlovákiában
Kizárólag szlovákiai EP-jelöltekre szavazhatnak akiket felvesznek a választói névjegyzékbe.
Gazdaságinak indult, végül külpolitikai fókuszú lett az EP-választás előtti utolsó uniós csúcs
Utoljára találkoztak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői a júniusban esedékes európai parlamenti választások előtt.
Tovább szigorítják a külföldi munkavállalókra vonatkozó szabályokat az Egyesült Királyságban
Külföldön sincs kolbászból a kerítés – tartja a mondás, amely különösen igaz Nagy-Britanniára, ahol a közelmúltban eszközölt változtatások után minden az országhatárokon kívülről érkező munkavállalóknak nehezebb dolga lesz.
A Harry Potter szerzője a szólásszabadságot félti
Alig várom, hogy letartóztassanak, üzente meg a skót rendőröknek a Harry Potter könyvek világhírű írója.