Podcastok
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két friss fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
Tovább
Több száz iskola kapott bombafenyegetést
Bombákat jelentettek Pozsony, Nagyszombat, Zsolna, Trencsén és Nyitra megye iskoláiban ma reggel.
Kullancsveszélyre figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal
Lyme-kórt és agyvelőgyulladást is okozhatnak a kullancsok által terjesztett kórokozók.
Nevelőintézetek bezárásáról döntött az oktatásügyi miniszter
Az áldatlan állapotban lévő hazai javítóintézetek működését szeretné jobbá tenni a kormányzat.
Drucker: Borzasztó dolog azzal fenyegetni, hogy bomba fog robbanni egy iskolában
Borzasztó dolog azzal fenyegetni, hogy bomba fog robbanni egy iskolában.
Franciaországban kezdte európai körútját a kínai államfő
Legutóbb öt évvel ezelőtt járt Európában a kínai elnök.
Bombariadó van a VÚB összes fiókjában
Reggel óta ellenőrzik a bankfiókokat.
A szlovák lakosság 60 százaléka támogatja a romák szegregált oktatását
A Živica Környezetvédelmi és Etikai Nevelési Központ felmérést készített a roma tanulók oktatásával kapcsolatban.
Az algoritmus nem pirul el (még)
A mesterséges intelligencia rohamszerű fejlődése miatt egyre gyakrabban találkozhatunk audiovizuális manipulációval, amely tovább segíti az álhírek terjedését.
Elhunyt T. Nagy Imre
Életének 75-ik évében elhunyt egykori kollégánk, a Csehszlovák Rádió magyar adásának kassai tudósítója.
Egyelőre csak vizsgálja a Hamász tűzszüneti javaslatát az izraeli vezetés
A Hamász elfogadja azt a tűzszüneti javaslatot a Gázai övezeti háborúval kapcsolatban, amelyet Egyiptom és Katar mint közvetítők dolgoztak ki - jelentette be hétfő este Iszmail Haníje, a palesztin iszlamista terrorszervezet politikai irodájának vezetője.