Podcastok
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két friss fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
Tovább
Az államfő megvétózta a múzeumokról és galériákról szóló törvénymódosítást
Zuzana Čaputová szerint a változtatással csökkenek az átláthatóság és a szakmaiság kritériumai a kultúra és közigazgatás területén meghirdetett állások betöltése során.
Kína és Törökország is elítéli Izrael Rafah elleni támadását
Mind több ország szorglamzza a békét.
Elutasították a Fico hivatalnokokkal szembeni viselkedését elítélő határozatot
A parlamenti képviselők (kedden) elutasították azt a határozatot, amelyben elítélték volna Robert Fico (Smer-SD) kormányfő állami hivatalnokokkal szemben tanúsított viselkedését.
Mennyire elfogadóak a keresztény egyházak?
Egy ökumenikus magyar lelkészi találkozó három résztvevőjén kívül megszólítottuk a témában Dr. Beer Miklós váci nyugalmazott megyéspüspököt is.
Franciaország manipulációval és megfélemlítéssel vádolja az orosz diplomáciát
Oroszország hétfőn beidézte a francia nagykövetet.
Az ukrán SBU leleplezte a Zelenszkij elleni merényletet tervező ügynököket
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat ügynökei tervezték a merényletet.
Borrell: Izrael tegyen le a Rafah elleni offenzíva ötletéről
Egyre többen szorgalmazzák, hogy Izrael fékezze meg haragját.
Elutasította a parlament az orvosi illeték eltörlésére irányuló indítványt
Az indítvány beterjesztői szerint rejtett jogsértés ha az orvos pénzt kér az időpontfoglalásért.
Nem ítélte el ismételten a parlament az Ukrajna elleni orosz háborút
Az ellenzék arra akarta a kormányzó többséget rábírni, hogy egyértelműen valljanak színt Oroszország katonai agressziójával kapcsolatban.
Közel 1000 iskolában volt bombariadó
A rendőrség aktuális (keddi) nyilvántartása szerint összesen 995 iskolában volt bombariadó. A bombariadó továbbá 110 bankot érintett és 40 elektronikai szaküzletet. A rendőrség erről a közösségi oldalán tájékoztatott.