Podcastok
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két friss fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
Tovább
Nem váltották le Zuzana Dolinkovát és Martina Šimkovičovát
142 képviselő vett részt a menesztésükről szóló szavazáson. A tárcavezetők elleni leváltási kezdeményezést 64-en támogatták.
Visszatérőben vannak a szövetkezeti lakások
Hamarosan ismét reneszánszukat élhetik a már-már elfeledett szövetkezeti lakások Szlovákiában nyugat-európai minta alapján.
Az Európai Unió lépéseket tervez néhány kínai webáruház ellen
Mire érdemes figyelnie, hogy ne járjunk pórul, ha mégis tőlük vásárolunk?
Büntetőfeljelentést tesz a mezőgazdasági miniszter
Richard Takáč betűzőszú kártevés miatt tesz büntetőfeljelentést.
Focus-felmérés: a lakosok fele úgy gondolja, Soros György irányítani próbálja a kormányt
Miért ideális környezet Szlovákia az összeesküvés-elméletek terjedéséhez?
A parlament elfogadta a kiadási korlátokat
Az európai uniós támogatások kifizetésének egyik feltétele, hogy a költségvetés tartalmazza a közkiadási korlátokat.
Volt ügyvédje is Donald Trump ellen vallott
Michael Cohen vallomása szerint saját forrásaiból fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek, amit később Trump visszafizetett.
Fico: A gazdasági tárcához irányít át uniós forrásokat a kormány
A gazdasági minisztérium a jelenleginél több uniós támogatást tud felhasználni, ezért a kormány azt tervezi, hogy más tárcáktól helyez át uniós forrásokat - jelentette ki hétfőn Robert Fico kormányfő.
Pedro Sanchez diadala a katalóniai választás eredménye
Az elszakadáspárti erők 1980 óta először nem tudtak többségre szert tenni a regionális parlamentben.
Váratlanul Ukrajnába látogatott az amerikai külügyminiszter
Antony Blinken akkor érkezik az országba amikor az új amerikai katonai segélycsomag fegyverei kezdenek eljutni a frontvonalra.