Titulka

Robert Fico: Brazíliában politikai szövetségest és gazdasági partnert látunk
A brazíliai út nagyon gyors, hatékony és mindkét fél részéről pozitívan értékelt. Robert Fico kormányfő így értékelte a legnagyobb dél-amerikai országban tett első hivatalos miniszterelnöki látogatását.

Aggasztó a hazai lakosság olvasási készségeinek helyzete
Az OECD friss felméréséből kiderült, hogy a szlovákiai felnőttek közel negyede nagyon gyenge írás és olvasási készségekkel rendelkezik, amelyek egy tíz éves gyermekének felelnek meg.

Hetvenéves a Csallóközi Néptáncegyüttes
A gazdag hagyományokkal rendelkező együttes nagyszabású gála keretében ünnepli fennállásának kerek jubileumát.

Az ENSZ „bársonyos” átmenetet szeretne, jelentette ki António Guterres
Az ENSZ főtitkár kijelentette, hogy támogatják az egységes és szuverén Szíriát.

Az FBI igazgatója bejelentette, hogy még Trump beiktatása előtt lemond
Joe Biden elnöki ciklusának végén az FBI igazgatója, Christopher Wray is távozik pozíciójából – Wray ezt maga jelentette be az AP beszámolója szerint.

Bírálja az ellenzék az egészségügyi ellátásról szóló törvény elfogadását
Bírálja az ellenzék a fekvőbeteg-ellátás hozzáférhetőségét szabályozó intézkedésekkel kapcsolatos jogszabály elfogadását.

Eddig egyetlen szlovák állampolgár sem kérte, hogy evakuálják Szíriából
Egyetlen szlovák állampolgár sem kérte eddig, hogy evakuálják Szíriából, miután a múlt héten megbukott a régóta hatalmon levő Bassár el-Aszad elnök kormánya - mondta Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter szlovák újságíróknak brazíliai látogatása során.

A LOZ arra kéri Peter Pellegrinit, hogy fontolja meg az egészségügyi ellátásról szóló törvény aláírását
Az Orvos Szakszervezeti Szövetség (LOZ) arra kéri Petr Pellegrini köztársasági elnököt, hogy fontolja meg a fekvőbeteg-szakellátás elérhetőségét biztosító intézkedésekkel kapcsolatos törvénytervezet aláírását, amelyet szerdán hagyott jóvá a parlament plenáris ülése.

Megszavazták a képviselők az egészségügyi ellátásról szóló törvényt
Megszavazta a parlament a fekvőbeteg-ellátással kapcsolatos törvényjavaslatot. A javaslat értelmében a sürgősségi ellátás fogalmát kiterjesztik a kritikusan elérhetetlen egészségügyi ellátásra is.

Pártfegyelem hiányáról tanúskodnak a Hlas frakciójában kialakult helyzet
A Hlas-SD frakciójában kialakult helyzetet belsőleg oldjuk meg - jelentette ki Róbert Puci frakcióvezető a Hlas-SD néhány képviselőjének bizonyos jogszabály-módosítások szavazásakor tanúsított magatartása kapcsán feltett kérdésekre válaszolva.