Titulka

Šimečka: A kerekasztal csapda az ellenzék számára, ez az egész csak egy álca
A kerekasztalon részt vevő Milan Majerský kijelentette, hogy az államfő és a kormánypártok elnökei megerősítették, hogy Szlovákia európai uniós és NATO-tagsága megváltoztathatatlan.

A kormánykoalíció tagjai közül senki sem akar kilépni az EU-ból és a NATO-ból, jelentette ki a köztársasági elnök
Peter Pellegrini köztársasági elnök kijelentette, hogy sem a kormánykoalíció vezetői, sem az ellenzéki KDH vezetője nem akarja, illetve nem készíti elő a Szlovák Köztársaság kilépését az Európai Unióból és a NATO-ból.

Leomlott a tűzfal: a német kereszténydemokraták az AfD-vel együtt szavazták meg a migráció szigorítását
Százezrek tiltakoztak az egyedi szavazás ellen Németország-szerte.

Peter Pellegrini államfőnél jártak a napokban az önkormányzati érdekképviseletek
Az államfő jelezte, több kompetenciát kaphatnak az önkormányzatok érdekeit képviselő csoportosulások.

Az Alkotmánybíróság elrendelte a Gorilla-ügy felvételeinek megsemmisítését
A Szlovák Információs Szolgálat megsértette Jaroslav Haščák pénzember alapvető jogait alkotmányos jogait a taláros testület szerint.

Ki is az a Grúz Nemzeti Légió, amelytől a napokban hangos az itthoni sajtó?
Robert Fico miniszterelnök szerint az ukrán fegyveres erők részeként működő önkéntes katonai alakulat közösen tervezi az ellenzékkel a kormányellenes puccsot.

Az orosz helyett jöhet az azeri gáz?
Robert Fico kormányfő tárgyalt az Európa Bizottság képviselőivel földgáz ügyben.

A pedagógusok a fizetésekről és a biztonságról beszéltek az oktatási miniszterrel
A pedagógusok és nem a pedagógus alkalmazottak alacsony fizetése, a tanárhiány és az iskolák biztonsága volt a témája Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter és a nyitrai régióban dolgozó tanárok találkozójának.

Az európai védelem az Egyesült Államok nélkül nem fog működni, véli a NATO főtitkár
Mark Rutte kijelentette, hogy az európaiaknak jóval többett szükséges fektetni a védelembe a GDP két százalékánál.

Az Egyesült Államok egy hónappal elhalasztja a büntetővámok bevezetését Mexikóval szemben
Az Egyesült Államok egy hónappal elhalasztja a büntetővámok bevezetését Mexikóval szemben – közölte az amerikai elnök, miután telefonon egyeztetett mexikói hivatali partnerével, Claudia Sheinbaummal.