Titulka
Egyre nő a jogosítványok átlagára
Változnak az autóiskolák oktatási és vizsgázási feltételei is a közeljövőben.
Manfred Webert választották az Európai Néppárt elnökévé
A tisztújító kongresszuson a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) színeiben politizáló Weber – akit 2014-ben már az EPP frakcióvezetőjének választottak – egyedüli jelöltként indult a pártcsalád vezetői posztjáért, és a voksok 89 százalékát kapta.
Čaputová: Szlovákia alapvető érdeke a béke Ukrajnában
A köztársasági elnök támogatását fejezte ki az Ukrajnába való látogatásával.
Utolsó szög a kormánykoalíció koporsójába?
A szexuális kisebbségek jelképeinek megjelenítésével kapcsolatos törvényjavaslat tovább mélyíti a kormánykoalícióban megjelenő szakadékokat.
Csehországban mától csökkentették az üzemanyagadót, egyes benzinkutak már árat is változtatnak
Mától szeptember végéig literenként 1,50 CZK-val, mintegy 6 centte csökkent a gázolaj és a benzin jövedéki adója.
Memorandumot írtak alá a füleki iskolák igazgatói
A beadvány tartalmaz egy edukációs klaszter kiépítésére vonatkozó javaslatot.
Biden: Washington nagyobb hatótávolságú rakétákat szállít Ukrajnának
Joe Biden amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok az eddigieknél korszerűbb, nagyobb hatótávolságú és pontosabb rakétákat szállít Ukrajnának, tovább segítve a kelet-európai ország védekezését az Oroszország indította háborúban.
Ukrán kormányzó: az orosz erők eltaláltak egy salétromsavas tartályt Szeverodoneckben
Az orosz erők légicsapást mértek kedden a Donyec-medencében lévő Luhanszk megyei Szeverodoneck városra, és eltaláltak egy salétromsavas tartályt egy vegyi üzem területén - közölte Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Facebookon.
Ma van a nemzetközi gyermeknap
1920-ban szerveztek először gyereknapot, Törökországban. Az ENSZ pedig 68 éve javasolta, hogy legyen világnap.
Rokkó a világ körül – Molnár Norbert beszélget Juhász R. Józseffel
Egy performer vászna a saját teste.