Titulka
Egy autós hajtott a tömegbe a berlini Breitscheidplatzon
Ezen a téren hajtottak bele a berlini karácsonyi vásároba 2016 decemberében.
Az Európai Bizottság alelnöke szerint erősebb Európai Unióra van szükség a védelem és biztonság területén
Valdis Dombrovskis, hogy az orosz rezsim nem érte el azokat a célokat, amelyeket előzetesen kitűzött magának.
Kemény harcok folynak Szeverodonyeckben
Az ukrán csapatok védhetőbb állasokba húzódtak vissza a Luhanszki régióban.
Pozitív lett Zuzana Čaputová koronavírus-tesztje
Az államfő lemondta Andrzej Duda lengyel elnökkel tervezett útját Portugáliába és Olaszországba.
Már nyugat felől érkezik több földgáz az országba
Júniusban 47 millió köbméterre emelkezdett a nyugati irányból áramló földgáz napi átlaga.
Egyelőre nem nő a pedagógusok fizetése, és az adók sem emelkednek
A pedagógusok 10 százalékos béremelése és az alkoholra, kőolajra és a hazárdjátékokra kivetett adó emelése volt a téma a kormányülésén.
Szorongásoldás irodalommal – Vályi Horváth Erikával beszélget Molnár Norbert
Terápiára megyünk, méghozzá irodalomterápiára. A szorongást fogjuk oldani.
Gyimesi leváltaná Sulíkot
Még nem lehet azt tudni, hogy az OĽaNO többi parlamenti képviselője támogatja a gazdasági miniszter leváltását.
Határon túli magyarokról, nem csak határon túli magyaroknak, 15. rész
Megbicsaklott-e a nemzetegyesítés és van-e különbség a szexuális kisebbségek és a nemzetiségek között?
A NAKA tagjainak adták ki magukat, közel 200 ezer eurót csaltak ki így egy férfitól
A vádlottak azt ígérték, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében kiengedik a vállalkozó fiát a börtönből.