Titulka
Hét végéig ismertetik az egészségügyi dolgozók béremelésének feltételeit a minisztérium
Erről az Orvosok Szakszervezetének elnöke adott tájékoztatást.
Ferenc pápa továbbra is tervezi az utazást a háborúban álló országokba
Az egészségügyi problémái ellenére elképzelhető, hogy a kanadai útját követően Oroszországot és Ukrajnát is meglátogatja
Belügyminiszter javaslattal fog élni a rendkívüli következmények felszámolásával kapcsolatos összegek megtérítésére
A rendkívüli helyzetek miatti munkálatok költségei az önkormányzatokra hárult.
Határon túli magyarokról, nem csak határon túli magyaroknak, 17. rész
A „vármegyésítés” revizionista olvasata és nyári fesztiválok, táborok, szabadegyetemek a határon túlon.
Orosz elnök nem gratulál amerikai kollegájának a a Függetlenség napja alkalmából
Kreml szóvivője szerint nem volna helyénvaló gesztus az Egyesült Államok Moszkvával szembeni barátságtalan gesztusok miatt.
Az ukrán katonai közigazgatás szerint Liszicsanszk feladása szükségszerű volt
A Luhanszki régió utolsó ukrán kézen lévő nagyvárosaként esett el Liszicsanszk.
Több törvénymódosítást is jóváhagyott az államfő
Egyszerűbb lesz megszerezni a személyi védelem területén dolgozóknak az alkalmassági vizsgát. Változnak a közúti közlekedés szabályai is.
Feltartóztattak a törökországi vámhatóságok egy gabonát szállító orosz hajót
Feltételezhető, hogy a rakományt Ukrajnából lopták el.
Folytatódnak a grúziai Tbilisziben a hét végén kezdődött tüntetések
Ma is folytatódtak a grúziai Tbilisziben a hét végén kezdődött tüntetések, az emberek erősebb Európa-párti irányvonalat követelnek a kormánytól.
Volodimir Zelenszkij : Újjá fogjuk építeni a házfalakat
„A taktikánknak és az egyre több modern fegyvernek hála vissza fogunk térni” - jelentette ki Volodimir Zelenszkij tegnap este, arra reagálva, hogy az orosz hadsereg elfoglalta Liszicsanszkot.