Titulka
Az orosz rezsim háborút folytat a demokratikus értékek és szabályok ellen, amelyek évtizedek óta biztosítják a békét kontinensünkön
Jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Globsec biztonsági konferencián tartott megnyitó beszédében Pozsonyban.
Angela Merkel idén először szólalt fel nyilvánosan Oroszország ukrajnai inváziójával kapcsolatban
Merkel azt mondta, támogatja a német kormány, az Európai Unió, az Egyesült Államok, a NATO és mások munkáját, amelynek célja, hogy „véget vessenek ennek a barbár háborúnak”.
„Oroszország ellenőrzése alá vonta Szeverodonyeck nagy részét” – áll a brit védelmi minisztérium legfrissebb értékelésében
Az értékelés a kelet-ukrajnai hadműveletek szempontjából kulcsfontosságú város körül kialakult helyzetről szól.
Munkát, kenyeret, de legfőképpen szabadságot követelt bátor afganisztáni nők csoportja Kabulban
Ismét sárba tiporják a nők jogait Afganisztánban. Az amerikaik kivonulásával a visszatérő tálibok jogrendszert se alkottak.
Dr. Illés Krisztina – A gyógyító
Gasztroenterológusból lett regényíró.
Eduard Heger miniszterelnök részt vesz a Globsec konferencián
Eduard Heger kormányfő június 2-án, csütörtökön és június 3-án, pénteken részt vesz a Globsec Bratislava Forum biztonsági konferencián.
Tizenötödik hetébe lépett a háború a szomszédban
Orosz előrenyomulás és diplomáciai izmozás uralta az ukrajnai háborúról szóló híreket ezen a héten is.
Szlovákiában az erős kéz politikájára komoly igény mutatkozik
Globsec kutatásából kiderül, hogy a lakosság csaknem fele diktátorra bízná Szlovákia sorsát.
Aláírták: Szlovákia önjáró tarackot küld Ukrajnának
A védelmi tárca vezetése alatt álló Konštrukta Defence állami cég szerdán aláírta a szerződést, amely értelmében Szlovákia nyolc darab Zuzana 2 önjáró löveget szállít Ukrajnának.
Lavrov: Ukrajna provokációja belesodorhatja a Nyugatot a katonai cselekményekbe
Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródjanak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szaúd-Arábiában tett szerdai látogatása során.