Titulka
Felújítják a 25 éve működő kassai zenélő szökőkutat
A rekonstrukció az előzetes tervek szerint körülbelül 10 hónapot vesz igénybe.
Az év végén bezár a komáromi Matica-székház
Erről a Facebookon közzétett videójában tájékoztatott Jozef Černek, a székház igazgatója.
Felújították az alsószeli gőzmalmot
A gőzmalom épületében jelenleg egy kiállítás is látható a régió gőzmalmainak történetéről.
Putyin elrendelte a zaporizzsjai atomerőmű orosz tulajdonba vételét
A helyi hatóságok szerint megrongálódott az enerhodari hőerőmű csőrendszere.
A pedagógusok melletti szolidaritási tüntetést tartottak Budapesten
Az oktatás megmentéséért, a fiatalok jövőjéért, az oktatásban dolgozók megbecsüléséért és a sztrájk jogáért álltak ki a résztvevők.
Lemondott sportvezetői posztjáról a pozsonyi gázoló
A férfi ellen közúti veszélyeztetés miatt indult büntetőeljárás.
Horecký mindent megtesz, hogy egyetlen iskolát se kelljen bezárni
Emlékeztetett, hogy a pénzügyminisztérium pénteken közel 17 millió eurót különített el az állami egyetemek számára a megemelkedett energiaárak kompenzálása.
Von der Leyen: súlyos szakaszába lépett az energiaválság
A bizottság vezetője hangsúlyozta: csak közös európai válaszlépésekkel lehet csökkenteni a családok és a lakosság energiaköltségeit.
Több tízezren tüntettek a tanárok jogaiért Budapesten
Méltó bért, szabad oktatást követeltek.
Lengvarský: Az év végéig egymillió adag, az omikronhoz igazított vakcina érkezik
A védőoltások iránti növekedést várják.