Na hlavný obsah

Titulka

Növekedhet a seregben szolgálók bére
Otthon

Növekedhet a seregben szolgálók bére

Szlovákia most először teljesíti azt a kötelezettségét, hogy a bruttó hazai termék két százalékát az ország védelmére költi.

Terrorcselekménnyé minősítik át a szerda esti pozsonyi lövöldést
Otthon

Terrorcselekménnyé minősítik át a szerda esti pozsonyi lövöldést

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség kijelentette, hogy a támadás oka feltehetően más szexuális irányultságú személyek iránti gyűlölet volt.

Nagy fába vágta a fejszéjét az új igazságügyi miniszter
Otthon Audio

Nagy fába vágta a fejszéjét az új igazságügyi miniszter

Viliam Karasnak jelentősebb fiaskó nélkül kell véghez vinnie a bírósági reformot.

Előzetes letartóztatásba helyezték Dušan Dedečeket
Otthon

Előzetes letartóztatásba helyezték Dušan Dedečeket

A gyanúsított elmondta, nagyon sajnálja, ami történt és ez olyan szörnyű élmény számára, hogy soha többé nem ül volán mögé.

Versenfutás helyett fontolva haladás a nyugat-balkáni bővítés útján
Unió Audio

Versenfutás helyett fontolva haladás a nyugat-balkáni bővítés útján

Oroszország ukrajnai invázióját követően egyre több aggály merült fel annak kapcsán, hogy Moszkva tovább növelheti a befolyását a Balkánon.

Vizsgálat indult az Antonov An-225 Mrija óriás szállító repülőgép megsemmisülése körülményeinek feltárására
Külföld

Vizsgálat indult az Antonov An-225 Mrija óriás szállító repülőgép megsemmisülése körülményeinek feltárására

A történtek jogilag hivatali kötelességszegésnek, sőt külföldi katonai hatalommal való együttműködésnek minősülnek.

Az augusztusi 14 százalékról szeptemberben 14,2 százalékra emelkedett az infláció Szlovákiában
Otthon

Az augusztusi 14 százalékról szeptemberben 14,2 százalékra emelkedett az infláció Szlovákiában

Leginkább az élelmiszerek és az üdítőitalok érezték meg a pénzromlást.

Egymilliárd dolláros bírság az állhírgyárosnak
Külföld Audio

Egymilliárd dolláros bírság az állhírgyárosnak

Az álhíreket nem csak hasznos hülyék, politikusok vagy elnyomó rendszerek terjesztik, hanem jól meg is lehet belőle élni, ha kellőképen elvetemültek vagyunk.

Lukasenko kemény lépésekre figyelmeztette Varsót, ha a lengyeleknél amerikai atomfegyverek jelennének meg
Külföld

Lukasenko kemény lépésekre figyelmeztette Varsót, ha a lengyeleknél amerikai atomfegyverek jelennének meg

A cél minden bizonnyal egy újabb feszültséggóc kialakítása a határainknál. Természetesen nem hunyhatunk szemet felette – idézte az orosz Interfax Alekszandr Lukasenkót.

A szavak is egyenértékűek a fegyverekkel
Otthon Audio

A szavak is egyenértékűek a fegyverekkel

A kisebbségellenes erőszak évtizedek óta nem látott megnyilvánulásának lehettünk tanúi szerda este, amikor két ember veszítette életét vélhetően az az LMBTQ-közösséghez való tartozásuk következtében.

Legolvasottabb a kategóriában