Titulka
Liz Truss: Ideje lapozni és folytatni a politikai munkát
A brit miniszterelnök azt jelentette ki, hogy a nemzeti érdekek érdekében cselekedett.
Belaruszban megkezdték a katonai szolgálatra alkalmas emberek listázását
A minszki kormányzat kijelentette, hogy ez nem mozgósítás, csak regisztrációs folyamat.
Hadiállapotot hirdettek ki az Oroszország által annektált négy ukrajnai megyében
Az Oroszországhoz csatolt területene a hatóságoknak jogukban áll a lakosságat ellenőrizni.
A parlament elutasította a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló SaS-es javaslatot
A liberálisok egyik célja a javaslattal a közös háztartásban élő személyek tulajdonjogi szabályozásának javítása volt.
Čaputová: Minden kisebbség értékes tagja társadalmunknak
Az államfő a múlt hét szerdai gyűlölet-bűncselekmény áldozataira emlékezett meg az Európai Parlamentben.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy alapiskolás azt tervezte, hogy megtámadja több osztálytársát és tanárát
A sajtóban megjelent információk szerint a fiú egy baltát vitt magával az iskolába a Gölnicbányai járásban található Szepesremetén.
A két fiatal meggyilkolása Pozsonyban támadás volt a szabad, demokratikus és a sokszínűséget tiszteletben tartó társadalom ellen
Heger felidézte, hogy a Zámocká utcai lövöldöző célpontjai nemcsak az LMBTI közösség tagjai voltak.
Putyin a mostani rakéta és dróntámadásokkal az ukrán lakosságot próbálja megtörni
Ahogy azt már korábban megírtuk, az őszi esőzésekkel egyértelműen lassul az ukránok őszi offenzívája, ennek ellenére mind a herszoni, dombaszi mind a harkivi fronton továbbra is hevesek a harcok.
Házfelújítás állami forrásból
A múlt szombattól már elérhető, még ha nem is feltétlenül könnyű tető alá hozni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap Myroslav Kastrant nevezte ki Ukrajna új szlovákiai nagykövetévé
Az ukrán elnök korábban bejelentette a feladataikat nem hatékonyan ellátó nagykövetek eltávolítását.