Titulka
Tengeri határaik mentén adott le figyelmeztető lövéseket Észak- és Dél Korea is
Az eset után a két ország kormánya egymást vádolja határsértéssel.
Energiaársapkát vezethet be a kormány a cégek számára
A segítség mindössze attól függ, sikerül-e elfogadni a jövő évre tervezett költségvetést.
Csak este nyolcig szavazhatunk szombaton
A szavazóhelyiségek reggel hétkor nyitnak.
Biztonságos környezet létrehozására szólították fel a kormányt és a parlamentet az LMBTQ közösség tagjai számára
A felhívásban többek között a gyűlöletbeszéd nyilvános elutasítására szólították fel a politikusokat.
A tajvani elnök megköszönte Németországnak a demokrácia megőrzéséért nyújtott segítségüket
Tajvan folyamatos katonai fenyegetésnek van kitéve Kína és az országot vezető kommunista párt által.
A brit belpolitikai dráma egy újabb fejezete
Nem sok víz folyt le a Temzén az új miniszterelnök kinevezése óta. Máris egy újabb kormányfőt keresnek a csatornán túl.
Több tízezren tüntettek tegnap Budapesten a jobb oktatásért
Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirderdetett rendezvényen több, a közéletben és kultúrában tevékenykedő személy is felszólalt.
Független képviselő nyújtott be javaslatot Jana Bittó Cigániková leváltására
Martin Čepček azért nyújtotta be javaslatát, mert úgy gondolja, Cigániková ahelyett, hogy a minőségi egészségügy elérhetővé tételével foglalkozna, saját progresszív elképzeléseit akarja csupán az emberekre erőltetni.
Új kormánya van Olaszországnak
Az első női miniszterelnök lépett hivatalba a Csizmaországban. A második világháborút követően először kormányozhat fasiszta gyökerű párt.
Lemondott a román védelmi miniszter
Lemondott Vasile Dîncu román védelmi miniszter, aki azt követően került Romániában bírálatok középpontjába, hogy béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború lezárása érdekében a NATO és Oroszország között.