Titulka
Sulík nem akar tárgyalni a költségvetési javaslatról
Az SaS nem lát okot arra, hogy az állami költségvetésről tárgyaljon - jelentette ki Richard Sulík, a párt elnöke a TA3 vasárnapi politikai műsorában.
Csökkent a munkanélküliség
A világjárvány kezdete óta először 6 százalék alá csökkent a munkanélküliség Szlovákiában.
A Szlovák Orvosszakszervezet egyetért a kormánynak az orvosok fizetésemelésére vonatkozó ajánlatával
A Szlovák Orvosszakszervezet egyetért a kormánynak az orvosok fizetésemelésére vonatkozó ajánlatával.
Drágább lesz a menza
Ján Horecký oktatásügyi miniszter kijelentette, jövő évtől kezdődően megemelik a meleg ételek elkészítésével kapcsolatos juttatások összegét, azonban a szülőknek így is többet kell majd fizetniük gyermekeik étkeztetéséért.
Enyhülést remélnek az amerikai és kínai vezetők a két ország viszonyában
Hszi Csin-ping kínai elnök jobb, egészségesebb kapcsolatot kíván teremteni Kína és az Egyesült Államok között.
Nem érzi magát bűnösnek a volt polgármester
Kenőpénz elfogadása ügyében nyomoznak Rudolf Kusý ellen.
Kedvezőnek tűnik a következő napokra vonatkozó előrejelzés az üzemanyagpiacon
Kedvezőnek tűnik a következő napokra vonatkozó előrejelzés az üzemanyagpiacon.
Szlovákia a frontvonalban lesz, ha Putyin atomfegyverhez nyúl
Ján Budaj környezetvédelmi miniszter a Hospodárske Noviny-nek adott interjújában elmondta, súlyos környezeti károkat okoznak az orosz tankok és katonai járművek, amikor áthaladnak ukrán erdőségeken.
Rendkívüli hóvihar tombolt New York államban
Korán érkezett hóvihar bénította meg New York állam északi, a Nagy-tavakhoz közeli részét pénteken, helyenként közel egyméteres havazással.
Iránban a tüntetők felgyújtották Khomeini ajatollah szülőházát
Tüntetők Iránban felgyújtották az iszlám köztársaság alapítójának, Ruhollah Khomeini ajatollah szülőházát – írja a BBC.