Titulka
Káčer szerint Szlovákia továbbra is készen áll Ukrajna megsegítésére
Hivatalos kijevi látogatáson vett részt a külügyminiszter és a védelmi miniszter.
A kormány leváltásáról szóló szavazás januárra halasztását kéri az OĽaNO platformja
Szerintük így elegendő idő lenne annak tisztázására, hogyan képzeli el az SaS és elnöke Richard Sulík a Heger-kormány észszerű átalakítását.
A pályaválasztás útvesztői
Sikula Gáborral, a Tandem fejlesztő és képző non profit szervezet trénerével beszélgettünk.
Fico: A kormánynak buknia kell
A Smer-SD elnöke szerint szétesőben a demokrácia, a jogállamiság és a szociális ellátás.
Naď: Orosz kibertámadás érte a védelmi minisztériumot
A védelmi miniszter szerint a támadás válasz a gazdasági, valamint a külügyi tárca vezetőjével tett ukrajnai útjára.
Čaputová is felkerült a Forbes 100 legbefolyásosabb nőjének listájára
A szlovák államfőt a 87. helyre sorolta az üzleti magazin.
A kisebbségi települések új listájáról szóló tárgyalásra sürgeti a kormányt a kisebbségi bizottság
Magyar tagjai kifogásolják, hogy a közlekedési tárca leszűkítené a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeit az útjelző táblákon.
Putyin szerint a Nyugat gyarmatává szeretné tenni Ukrajnát
Az ukrán népet ágyútölteléknek használják Oroszország ellen - jelentette ki az orosz elnök
Románia hazarendelte bécsi nagykövetét, miután Ausztria megvétózta schengeni csatlakozását
Bukarest szerint döntésével jelzi, hogy mélységesen elítéli Bécs magatartását, és csönkkenteni akarja a diplomáciai kapcsolatok szintjét.
Mark A. Milley: Ukrajna télen támadásba lendülhet
A Nemzetközi Háborúkutató Intézet szakértői alátámasztották az amerikai vezérkari főnök teóriáját.