Titulka
A Sme rodina szerint az előrehozott választás júniusi időpontja lenne ideális
Boris Kollár kijelentette, hogy bármelyik időpontot hajlandó támogatni attól függően, hogy melyik dátumhoz lesz meg a szükséges 90 szavazat.
Scholz döntött: Németország Leopard harckocsikat küld Ukrajnának
Németország jóváhagyja, hogy más országok is Ukrajna rendelkezésére bocsássanak a saját állományukból harckocsikat.
Fico: Legyen az előrehozott választás május 20-án
A Smer elnöke bírálta a kormányt, hogy a módosított alkotmány nem tartalmazza a népszavazás lehetőségét.
Elfogadta a parlament az előrehozott választás kihirdetéséhez szükséges alkotmánymódosítást
Ennek következtében a választási ciklus parlamenti határozattal lesz lerövídhető.
Mit hoz magával a 0. osztályok eltörlése az iskolákban?
A pedagógusok arra figyelmeztetnek, hogy a felkészítő osztályok megszüntetésével nehezebb lesz a felzárkózás a hátrányos helyzetű gyerekek számára.
Kázmér Niki és a kínai új év(ek)
Január 21-én kezdetét új év veszi Kínában, egészen pontosan a Nyúl éve. De hogy kapcsolódik ez A nő arcaihoz?
A 40 év alatti hollandok úgy vélik, a holokauszt nem történt meg
Egy felmérés szerint a 40 év alatti hollandok 23 százaléka kételkedik abban, hogy a holokauszt megtörtént
Bővült a kisebbségi nyelv használatára jogosult önkormányzatok listája
763 település a kisebbségi önkormányzatok frissített listáján.
Mélyponton a német – orosz (v)iszony
Kreml: nem tesz majd jót Moszkva és Berlin viszonyának, ha Kijev német tankokat kap
Új koronavírus-variáns terjed
A koronavírus legújabb alváltozatának terjedése már európa szerte kimutatható.